Otthon

Leállították a Pozsonyi úti fák ritkítását

Győztek az aHang aktivistái, a Főkert Zrt. egyeztetésre hívja a lakókat.

Leállíttatta a munkálatokat és tárgyalásra hívta a lakókat a Főkert Zrt. a Pozsonyi úti fák lombritkítása miatt – írja az Index.

Ahogyan azt mi is megírtuk, a közelmúltban „faápolási, gallyazási” munkálatokba fogott a XIII. kerületi úton a Fővárosi Önkormányzat által megbízott, a Főkert Zrt.-nek dolgozó Alpinia Építő Kft. Sokak szerint azonban szakszerűtlenül, indokolatlanul, túlzó mértékben csonkították meg a fákat. Az ügy körül rengeteg volt a kérdőjel: érthetetlen volt például, miért a nyári időszakban kezdtek neki a gallyazásnak, illetve miért nem tudott az egészről a XIII. kerületi önkormányzat.

Kedden este az aHang mozgósítóplatform petíciót indított a munkálatok leállítása érdekében, amelyet egy nap alatt több mint ezren aláírtak. Csütörtök reggel folytatódott volna a faritkítás, a helyszínen azonban a lakók és az aHang aktivistái leállíttatták a munkagépeket.

Mind a munkások, mind a helyszínre érkező munkavezető példásan kezelték a helyzetet, utóbbi kis sétára indult a lakókkal, hogy megmutassa, melyik fán milyen beavatkozást végeztek és miért. A beavatkozások mértékéről és időzítésének helyességéről ugyan nem győzte meg a lakókat, de a gesztus és a kommunikáció módja arra mutatott rá, hogy lehet, kell párbeszédet folytatnia a Főkertnek és az önkormányzatoknak a lakókkal

– írja az aHang.

A Főkert Zrt. hétfőn egyeztetésre hívja a lakókat, addig biztosan nem folytatódnak majd a munkálatok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top