nlc.hu
Otthon
Mégsem kell fizetni az esőért Kiskunhalason

Mégsem kell fizetni az esőért Kiskunhalason

Az esőadó helyett inkább több pénzt szavaztak meg a helyi csapadékvíz-elvezető hálózat karbantartására és fejlesztésére.

Esőadót akart bevezetni egy hónappal ezelőtt a képviselő-testület Kiskunhalason. Egy hosszú távú intézkedési csomagot készítettek elő, amelyben az is szerepelt, hogy fizetni kell az eső elvezetéséért.

A terv szerint a szennyvízhálózatba vezetett csapadékért egy mérsékelt összegű csatornadíjat, az utcára folyó vízért pedig egy kalkulált összeget kell fizetni.

A képviselők most azonban módosították az elképzelést, és inkább a város csapadék-elvezetését fejlesztik. Megvizsgálják a helyi elvezető hálózatot, felmérik a kezelendő vízmennyiséget és a költségeket – írja a Baon.hu.

Két mintaprojekt is indul majd, valamint a következő két évben 50 százalékkal növelik a csapadékcsatornák tisztítására szánt keretet. Év végig megvizsgálják, milyen munkák a legsürgetőbbek, erre ötmillió forintot szavaztak meg. Hogy ez mire lesz elég, az majd akkor derül ki, ha elkészült az állapotfelmérés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top