Otthon

Gyermekbankot alapított egy 7 éves kisfiú

A gyerekek a szelektív hulladékgyűjtéssel juthatnak megtakarításokhoz.

Gyerekeknek szánt bankot alapított egy perui kisfiú, Jose Adolfo Quisocala Condori. Condori mindössze 7 éves volt, amikor hat évvel ezelőtt, 2012-ben elkezdte a vállalkozást, amire minden felnőtt azt mondta, őrültség. Ma már több mint 2000 ügyfele van szerte az országból, és a perui nemzeti bank is megkereste őt egy potenciális szerződéssel – írja az Oddity Central.

Banco del Estudiante/Facebook

A kisfiúnak akkor jutott eszébe a gyermekbank ötlete, amikor észrevette, hogy kortársai minden zsebpénzüket édességre és játékokra költik ahelyett, hogy félretennének, gyűjtenének. Elkezdett gondolkozni azon is, hogyan gyűjthetnének pénzt a gyerekek a felnőttek segítsége nélkül. Végül a szelektív hulladékgyűjtésben találta meg a megoldást.

A kezdetekkor a tanáraim hülyének néztek, azt mondták, hogy egy gyerek nem képes véghezvinni egy ilyen volumenű projektet. Nem értették meg, hogy mi nem az ország jövője vagyunk, hanem a jelene. Szerencsére az iskola igazgatója és az egyik osztálytársam is támogatott. Pedig nagyon sokan gúnyoltak, amikor elmondtam, mire készülök

– nyilatkozta.

Condori 2012-ben alapította meg a Bartselana Student Bankot, az iskolájában tanuló gyerekek pedig nagyon hamar rákaptak az ötletre. A gyerekek akkor válhattak a bank ügyfelévé, ha összegyűjtöttek legalább 5 kilogramm újrahasznosítható hulladékot, és évente legalább 1 további kilogrammot is leadtak Condorinál. Ezt Condori pénzre váltotta, a pénzt pedig elhelyezte a gyerekek „számláján”. A gyerekek emellett azt is megadhatták, mennyi pénzt szeretnének összegyűjteni, és csak akkor juthattak hozzá a számlájukhoz, ha már elérték ezt az összeget. Condori azonban ennél is tovább ment: külön szerződést kötött több helyi újrahasznosító céggel is, akik így több pénzt adtak a hulladék kilójáért a Bartselana Student Bank ügyfeleinek.

A kisfiú vállalkozása hatalmas siker lett: 2012 és 2013 között 1 tonna hulladékot gyűjtöttek össze, és több mint 200 ügyfele lett. Mára ez a szám a 2 ezret is meghaladja. Ráadásul Condori folyamatosan bővíti a céget: ma már kisebb kölcsönökkel, biztosítással is foglalkozik, és pénzügyi ismeretekkel kapcsolatos kurzusokat is tart gyerekeknek.

Banco del Estudiante/Facebook

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése