Otthon

Gigadinnyék nőnek István földjén

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei őstermelő dinnyéit még Romániába is hordják.

A Fegyvernek-Örményesnél gazdálkodó Huber Istvánnál idén már 25,1 kilogrammos görögdinnye is termett, de már tavaly is lett egy negyedmázsás, ami sárga bélű esetében óriásinak számít – írja a szoljon.hu. Az óriási, sárga bélű görögdinnyéit a kerek Golden Grace fajta és a nagyméretű Colosseo görögdinnye keresztezéséből nemesítette.

Magyarországon csak körülbelül 6-8 kilósakat lehet kapni, az általam nemesített fajta ezt jóval meghaladja. Édesebbet, nagyobbat szerettem volna előállítani, azt ugyanis jobban el lehet adni, jobban keresik a vevők” – árulta el az őstermelő.

Huber István 3 hektáron termeli a góliát sárga bélűjét, különböző turnusokban palántázza mindig, hogy folyamatosan legyen nála frissen szedett. A kisebbeket eladja, jócskán van, ami már gazdára talált; jutott belőle a szolnoki piacra is. Vitték egészben és félbevágva is. Dinnyéjét hordják még Romániába is.

A munka azonban itt még nem ért véget: távlati célja, hogy sikerüljön 30 kilós példányokat is előállítania!

Kiemelt kép: MTI Fotó: Bugány János

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése