nlc.hu
Otthon
Magyarok takarították ki a tengerpartot a Kanári-szigeteken

Magyarok takarították ki a tengerpartot a Kanári-szigeteken

A helyi magyar közösség környezettudatos tagjai ötvenkét zsáknyi szemetet szedtek össze.

A Kanári-szigeteken élő magyar közösség szedte össze a szemetet a tengerparton – számolt be róla a Deluxe Caféblog.

Fotól: Facebook

„A szemétszedési akciót jó ötletnek tartottam, mert egyfajta csapatépítőként tud egy ilyen megmozdulás összefogni mindenkit, ráadásul minden korosztály kiveheti a részét a munkából. Huszonöten voltunk, és ötvenkét zsáknyi szemetet gyűjtöttünk össze. Sajnos itt is igen sok a hulladék, a helyi fiatalok élen járnak a szemétdobálásban” – magyarázta Médea, egy a helyi magyarokat összefogó programszervező.

Mint hozzátette, a szigeten rengeteg az illegális hulladéklerakó. „Szerencsére az önkormányzat is segített nekünk, az akció után elszállították a zsákokat.”

Médea elmondta: a Kanári-szigeteken sok magyar él, és többször vettek már részt különféle segítő akciókban. „Augusztusban egy beteg lónak gyűjtöttünk, de vettünk már a gondozásunkba kidobott, beteg német juhászkutyát is, akinek a gyógyítására összedobtuk a pénzt, és aki azóta is boldogan él a magyar gazdinál.”

Az akcióról további képeket itt találsz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top