nlc.hu
Otthon
Az eddigieknél is brutálisabb poloskainvázió közeleg

Az eddigieknél is brutálisabb poloskainvázió közeleg

Pedig az eddigi is igencsak durva volt...

Idén ősszel akár minden eddiginél több poloska lepheti el az épületeket – írja a 24.hu.

Dr. Vétek Gábor, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar Rovartani Tanszékének docense a portálnak úgy nyilatkozott, valószínű, hogy beigazolódnak a félelmek, és az ázsiai márványospoloskára kétgenerációs fajként tekinthetünk Magyarországon, vagyis a faj az adott évben két alkalommal jut el a tojástól a kifejlett rovar állapotig.

Ázsiai máványpoloska

Ázsiai máványospoloska
(MTI Fotó: Rosta Tibor)

Mivel nyár vége felé már az új, idén kikelt nemzedék nőstényei is tojást raknak, ezért a populáció egy adott éven belül is jelentősen növekedhet, emiatt számíthatunk akár a korábbinál is intenzívebb poloskainvázióra. 

A szakember hozzátette, hogy a faj országszerte jelen van, a tudományos munka leginkább a védekezésre koncentrál. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top