Otthon

Egy parkoló áráért vették meg álmaik kastélyát

A felújítás azért sokba került, de így is jól járt a brit pár.

Egy londoni állandó parkolóhely áráért vette meg Stef Burgon és Simon Hunt azt a 16. században épült skóciai várkastélyt, amelyet hét hónap alatt renováltak. A kastély 375 ezer fontba (141 millió forintba) került, vagyis olcsóbb volt, mint a legdrágább londoni parkolóhely, amit nemrég 400 ezer fontért adtak el. Igaz, a felújításra 220 ezer fontot (körülbelül 83 millió forintot) költöttek, 70 ezerrel többet, mint eredetileg tervezték.

A Kilmartin Castle (forrás: Kilmartin Castle via Sun)

A Glasgow-tól kétórás autóútra található, öt hálószobás kastélyt végül nemcsak drágábban, hanem a tervezettnél jóval lassabban is tudták felújíttatni, emiatt pénzszűkébe kerültek. Ők maguk is kénytelenek voltak beszállni a bontási munkálatokba, ezalatt egy lakókocsikban aludtak a birtokon, meleg víz nélkül. Ám amióta elkészültek vele és meghirdették az Airbnb-n, folyamatosan érkeznek a szállóvendégek.

Burgon és Hunt most arra készülnek, hogy maguk is a kastélyba költözzenek, és ételt is kínáljanak a vendégeknek. „Simon fog kenyeret sütni minden reggel. Végre megvalósul az álmunk” – mondta a korábban rádiós műsorvezetőként dolgozó Burgon. 

(The Sun)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top