nlc.hu
Otthon
Csak a mosógép be ne dögöljön pont most – szakember segít a háztartási gépek karbantartásában

Csak a mosógép be ne dögöljön pont most – szakember segít a háztartási gépek karbantartásában

Szerelőt találni eddig is nagyon nehéz volt, nem véletlen bukkantak fel hetente az ismerősök megbízható szakembert kutató bejegyzései a közösségi médiában. Ha akadt is megbízható, akkor rá néha heteket kellett várni. És akkor most szorozzuk ezt meg a kialakult helyzettel.

Legjobban nyilván akkor járunk, ha most tényleg nem romlik el egyetlen háztartási gépünk sem. Nem lett több szerelő az országban, és most kihívni se biztos, hogy jó ötlet őket. Szerencse is kell, ahhoz, hogy ne megyen rájuk szükség, de sokat tehetünk mi magunk is.

Hegedűs Ferenc háztartási gépszerelő segítségével összeszedtük a legfontosabb feladatokat, amikkel karban tarthatjuk a gépeinket.
 
Ami a leggyakrabban meghibásodik, az a mosogatógép, és a szakember szerint ennek az az oka, hogy túl lazán bánunk azzal, hogy milyen edényt pakolunk bele, így aztán sokszor olyan szemét is bekerül a gépbe, ami problémát okozhat. Fontos, hogy az edényeket teljesen felesleges gépi mosogatás előtt leöblíteni, mert ezzel csak vizet pocsékolunk. A jó mosogatótabletták és az ötvenfokos víz megteszi a hatását, ha jól pakolunk, akkor ragyogó edények kerülnek elő a mosogatógépből. Mégis gyakori, hogy valamilyen élelmiszer csomagolásáról, például tavasszal újhagymáról befőttes gumi kerül a gépbe, ami bejut a szivattyúhoz, és rögzíti. A szerelő szerint ilyen esethez hetente többször is hívják tavasszal. Ugyancsak gondot okozhat, ha valaki sok olyan befőttesüveget mosogat, amin papírcímke található, és ez a címke leoldódik a vízben, majd eltömíti a szűrőket.

Könnyebb karbantartani, mint szerelőt hívni.

Előzzük meg, hogy elromoljon (Fotó: Gettyimages)

„A háziasszony csak annyit érzékel, hogy a gép elindul, majd leáll, és semmilyen újraindítás nem segít rajta. Öt perc alatt megjavítom, de a kiszállást akkor is ki kell fizetni. Jobb inkább odafigyelni. Érdemes hetente kiszedni a szűrőket, és mosogatószerrel és körömkefével átsikálni, háromhavonta pedig kifejezetten mosogatógép tisztítószerrel, üresen lefuttatni egy programot. Ha nem kerül az ételmaradékon kívül más hulladék a gépbe, akkor nem lesz baj.”
 
A hűtő és fagyasztószekrénynél fontos, hogyha régebbi darab, és nem önleolvasztós, akkor – különösen most, amikor az egész család otthon van, ezért sokkal többet nyitogatjuk – háromhavonta, félévente leolvasszuk. Régebbi gépeknél gond lehet még az ajtók gumiszalagjának az elvetemedésével is, ez is okozhatja a gyorsabb jegesedést, ugyanis a rosszul záródó ajtókon könnyebben beszökik a meleg. Ezen a problémán ideiglenesen lehet segíteni hajszárítóval. Pár hétig újra jobban zár az a hűtőajtó, aminek a gumitömítését hajszárítóval kicsit „felfrissítjük”. Jó ötlet még az ajtók vízszintbe hozása, az idő elteltével ugyanis azok is megereszkedhetnek. Ügyesebb háziasszonyok akár egy gumicserére is benevezhetnek, ha online megrendelik a hűtőjükhöz megfelelő tömítést.

 
A modern kávégépek már jeleznek, ha elérkezik a vízkőmentesítés ideje, de a régieknél magunknak kell ezt megtenni, inkább havonta, mint ritkábban. Bár a gyártók szeretik elhitetni az emberekkel, hogy csak a drága vízkőoldó a megfelelő, az igazság az, hogy az ecet tényleg tökéletesen megteszi, használjuk bátran. Ugyanígy vízkőmentesítsük a vízforralót is.
 
A mosógép szintén érzékeny a vízkőre, de a gyengébb minőségű porállagú mosószer is gondot okozhat benne egy idő után. Minél régebbi a gépünk, annál gyakrabban érdemes egy 90 fokos, ecetes tisztítómosást elvégezni rajta, akár havonta is. Mosás után szedjük ki a szűrőt, és azt is alaposan sikáljuk át, majd a gumi tömítőgyűrűt is tisztítsuk meg.
Minden mosógépre igaz, hogy nagyon oda kell figyelni arra, hogy ne kerüljön bele semmilyen apró tárgy a zsebekből. Egy húszforintos akár végzetes motorleállást is okozhat, ha bekerül a dob mögé. A szerelő szerint ez sokkal gyakoribb egyébként, mint az elvízkövesedés miatti meghibásodás.
 

A szárítógépeknél akkor is érdemes négyhavonta egy vegyszeres tisztítás, ha a gyártó öntisztító rendszert szerelt a gépbe. „Meglepő, de a meghibásodások nagy része pont ezeket a gépeket érinti. Az öblítőszer maradék, illetve más olyan piszok, amit a szűrő nem fog fel, bekerül a rendszerbe, és egy idő után nem engedi működni a szivattyút. Ennek jele, amikor a szárítógép ugyan elindul, de tíz perc szárítás után leáll, és kiírja, hogy szerelőt kell hívni.”
Sajnos szárítógép-tisztító vegyszert csak online lehet rendelni, de egy csomag kb. két évre elegendő. Egy adagot fel kell engedni egy liter langyos vízzel, majd a háromnegyedét beönteni abba a pici nyílásba, amit akkor láthatunk, ha kivesszük a víztartályt. A maradékot egyszerűen öntsük a dobba. Hagyjuk 12 órát állni, majd indítsunk el egy átlagos szárítást. Amikor kész, még nem vegyük ki a tartályt, mert abban is lehet lerakódott piszok, hanem hagyjuk így is állni öt-hat órát, majd öntsük ki.
 
A porszívó is meghibásodhat  ha nem takarítjuk ki rendszeresen a szűrőjét, ezért érdemes arra is vetni egy pillantást, illetve figyelni rá, hogy a porzsák soha ne legyen a kelleténél jobban túltömve. Inkább cseréljük gyakrabban, különösen most, amikor jó ötlet az összeszívott piszkot minél hamarabb eltávolítani a lakásból.
Ha valami olyat porszívóztunk össze véletlen, ami megdolgoztatja a motort, vagy eldugítja a porszívócsövet, akkor azonnal állítsuk le a gépet, és vegyük ki az elakadt tárgyat.
 
Ugyancsak ráférhet egy vízkőmentesítés a vasalóra, bár azok az új típusok, amik önmaguk elvégzik ezt a feladatot, nem szorulnak segítségre a szakember szerint.

Ha mégis szerelőt kellene hívni, érdemes betartani a németországi gyakorlatot:

Gondoljuk át, hogy tényleg muszáj-e kihívni most a szakembert. Ha igen, akkor mielőtt a szerelő megérkezik, és folyamatosan a munkavégzés ideje alatt is, csináljunk kereszthuzatot a lakásban, hogy mozogjon a levegő. Nyissunk ki minden ablakot, ez a saját érdekünk, de a szakemberé is.

Kérjük meg, hogy még kint vegye le a cipőjét, és adjunk neki egy lehetőleg új, de mindenképp frissen mosott zoknit, amiben a lakásban dolgozhat, majd ezt dobjuk ki.

Ha nincs nála maszk és gumikesztyű, adjunk. Ha nekünk sincs, legalább kézfertőtlenítővel vagy meleg vizes szappanos kézmosással segítsünk a szakembernek is, hogy ne kapja el a betegséget.
Tartsuk a két méter távolságot.

 

Ami elromolhat, el is romlik:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top