Szerencsére eddig is elképesztő mennyiségű könyv volt elérhető teljesen ingyen és legálisan az interneten, függetlenül az épp aktuális válsághelyzettől; gondoljunk csak az 1994 óta megbízhatóan frissülő Magyar Elektronikus könyvtárra vagy mondjuk a Guggenheim Múzeum és a Met összesen körülbelül 800 címet tartalmazó online gyűjteményére. Jó hír, hogy az apokalipszis idején a kínálat tovább bővült, ugyanis a magyar szakkönyvkiadók online tömörülése, azaz a szaktars.hu – a rendkívüli helyzetre való tekintettel – egészen április 23-ig szabadon elérhetővé tett összesen 15 000 (tizenötezer!) darab, többségében magyar nyelvű könyvet, amelyek közt egyaránt akad komoly irodalomtörténeti monográfia, és a mammutszivattyús és porózus beton légkiadagolók hatékonyságát vizsgáló izgalmas tanulmány is. Természetesen ezt a 15 000 címet még csak meg sem próbáltuk részletesen átvizsgálni, úgyhogy inkább csak összevissza kattintgattunk néhány órán keresztül (egyébként ez már önmagában is remek szórakozás!), és ami már elsőre felkeltette a figyelmünket, az rögtön ment is a listára. Szóval mi most ezeket a műveket ajánljuk, de az összeállítás – érthető okokból – meglehetősen hevenyészett, és tényleg csak a felszínt kapargatja.
Báttaszéki Lajos: Fővárosi zsánerképek – A tegnap városa (Budapest, 2018)
Békebeli anekdoták a békebeli Budapestről – az ilyesmivel gyakorlatilag lehetetlen mellélőni.
Eredetileg 1867-ben jelent meg Nagyváradon a mára már elfeledett, a maga korában azonban jól ismert szerkesztő és író Báttaszéki Lajos könyve, amely humoros, csipkelődő életképekben rajzolja meg a dualista korszak magyar fővárosát, az éppen születőben lévő nagyvárost és annak polgárait. A könyvet szerkesztő Csontó Sándor tanulmányértékű utószavában találóan jegyzi meg, hogy Báttaszéki volt az első magyar „flâneur”, a 19. századi nagyvárosok jellegzetes alakja, aki cél nélkül kószálva, aki mindenhova bejáratos, éles szemmel és füllel figyeli meg és jegyzi fel a mindennapi jeleneteket, különös tekintettel a születő modern élet szociális igazságtalanságaira.
Szép színes (színezett) képeslapok és jó ízléssel kiválasztott irodalmi idézetek – megnyugtató állandóságot sugárzó album a jelenleg épp napról napra változó világban.
Császtvay Tünde szerk.: Éjjeli lepkevadászat. Bordélyvilág a történeti Magyarországon (2009)
Gigantikus gyűjtemény a századfordulós magyar kéjnőkről, sok-sok meztelenkedéssel.
Palásthy Marcell a századforduló és a Horthy-korszak magyar irodalmának különös, szinte már tragikomikus figurája volt: figyelemre méltó tehetségként indult, kortársai nagy műveket vártak tőle, ám ő többnyire tarhálólevelek írásába, valamint lóversenyfogadásba ölte minden kreatív energiáját. Korábban csak Kellér Andor, a magyar művészportrék királya írt róla, kevéssé hízelgően, talán ez az összeállítás némileg majd árnyalja a képet.
Saly Noémi: Törzskávéházamból zenés kávéházba. Séta a budapesti körutakon (2005)
Megint az a bizonyos Régi Budapest, ahol minden sarkon állt egy kávéház, és minden kávéházban irodalmi remekművek tömkelege készült. Talán az a legjobb, ha szó szerint idézzük a moly.hu lelkes kommentelőjét:
Saly Noémi egyrészt elképesztő adatmennyiséget hordott össze ebben a könyvben, de ráadásul mindezt annyira élvezetesen tálalja – mit tálalja, meséli –, hogy ember legyen a talpán, aki félre bírja tenni. Főurak, kasszírnők, újságírók, színésznőcskék, krakélerek, kofák, egymást ugrató műegyetemi hallgatók, költők, tisztes polgárasszonyok, kifutófiúk, akadémikusok, kávésgörlök, fuvarosok, szóval mindenki, mindenki ott volt a budapesti kávéházakban, éjjel-nappal, csak egy gyors feketére vagy egész napra, mert minden ott történt, oda értek el leggyorsabban a hírek, otthonabb volt, mint az otthon. Csodás.
Naná, hogy ez sem maradhat ki – pláne, hogy a magyar nőirodalom kezdeteiről és első aranykoráról már mi is megemlékeztünk néhányszor.
A kötet öt 20. századi női író életművén keresztül mutatja be a női irodalmi hagyományt. Szembesít a ténnyel, és keresi az okát annak, hogy az irodalomtörténet-írás és az irodalomoktatás a saját korukban sikeres és ismert női írókról nem beszél.
Szarka Klára: Fotográfia nőnemben (Budapest, 2002)
Tíz portré tíz kortárs magyar fotográfusról, akik egyébként történetesen nők is.
Arthur Rubinstein zongoraművész könyveket válogat a londoni West Enden (Fotó: Erich Auerbach/Getty Images)
Cseh Mária szerk.: Magyar plakát, 1885–2005 (Libri de libris, 2006)
Több mint kétszázötven oldalnyi magyar plakát a Millenniumi ünnepségektől a Tovariscsi konyecig.
Irén, Te édes! In memoriam Psota Irén – Keleti Éva fotóival (2018)
Rengeteg csodálatos kép (és még néhány visszaemlékezés) a felejthetetlen művésznőről, akit mi is igen nagyra értékelünk.
A modern táncművészet görög tógás istennőjének önéletrajza magyarul.
Vígh Éva: Híres hölgyek az itáliai reneszánsz és barokk korban (2008)
A könyv a reneszánsz és a barokk kor híres nőalakjainak életével, tevékenységével, a történelemben, az irodalmi és művészeti körökben játszott szerepével ismerteti meg az olvasót. Ez volt az a korszak, amikor a felsőbb társadalmi körök, a városi és az udvari műveltség igényei már a nőknek is kellő szellemi neveltetést biztosítottak, amellyel a legkiválóbbak élni is tudtak. Az itáliai történelemnek a könyvben szereplő közismert nőalakjai közül még azok is hordoznak a kultúrtörténet számára – létük, életvitelük, személyiségük, történelmi szerepük révén – maradandó emlékeket, akik önálló írói-művészi alkotásokkal nem dicsekedhetnek.
F. Dózsa Katalin: Megbámulni és megbámultatni – Viselettörténeti tanulmányok (2014)
Nehéz elképzelni, hogy van olyan magyar ember, akit nem csigáz fel mondjuk a II. Lajos és Mária királyné esküvői öltözéke az újabb kutatások tükrében fejezetcím.
„Mindenki újakra készül…” Az 1918/1919-es forradalmak irodalma
Ez akkor is érdekes lehet, ha a 20. századi magyar történelem egyik legnagyobb katasztrófájának tartjuk a Tanácsköztársaságot (meg az Őszirózsás forradalmat), meg akkor is, ha egy forradalmi jelentőségű társadalmi és művészeti kísérletnek. Így első pillantásra a harmadik kötet tűnik a legígéretesebbnek, amely a korszak szépirodalmi termését öleli fel: Móricz, Babits, Juhász Gyula, Tóth Árpád és Kosztolányi írásai mellett megtaláljuk e kötetben Balázs Béla, Barta Lajos, Barta Sándor, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Kassák Lajos, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, Molnár Ferenc, Móra Ferenc, Nagy Lajos és még sok más író és költő — a mai közönség előtt nagyrészt ismeretlen — korabeli írásait. Itt a többi kötet is: I, II, IV.
Luis Buñuel: Utolsó Leheletem (2006)
A Buñuel-önéletrajz elé természetesen A lábfétistől a politikai propagandáig – Luis Buñuel világa című tavalyi cikkünket ajánljuk.
Andrej Tarkovszkij: Napló (2002)
Tarkovszkij 1970 áprilisától 1986-ig, haláláig vezetett naplót, melyben feljegyezte filmjeivel kapcsolatos alkotói feladatait, viaskodását a szovjet hivatalos szervekkel. A Naplóból képet alkothatunk egy mélyen gondolkodó személyiség titkairól, a filmről, irodalomról, filozófiáról szóló nézeteiről. Megtudhatjuk, milyen intellektuális kapcsolat fűzte Tolsztojhoz, Dosztojevszkijhez, Hesséhez; kortársaihoz, Fellinihez, Paradzsanovhoz, Zanussihoz stb. A modern filmművészet egyik csúcspontját jelentő Tarkovszkij-életmű megértéséhez, a filmművészet avatott szakértőit is próbára tevő, talányos alkotások elemzéséhez igen nagy segítséget nyújthat a Napló, miközben beavatja az olvasót az alkotói folyamat néhány rejtélyébe is.
Az amerikai melodráma az örökkévalóságot célozza meg, az orosz melodráma a semmit – szól a fülszöveg első mondata, és már meg is vagyunk véve kilóra, ahogy mondani szokás.
Domokos Mátyás: Leletmentés. Könyvek sorsa a „nemlétező” cenzúra korában, 1948–1989 (1996)
A Leletmentés tizennyolc kortárs magyar író egy-egy könyvének a sorsát – konfliktusát – ábrázolja az 1948 és 1989 közötti időszakban, amikor ezek a konfliktusok igen változatos formákban, de szinte törvényszerűen következtek be író és műve, illetőleg a kor művészetpolitikáját megjelenítő, ún. „nem létező” cenzúra között.
Kassák Lajos – Pán Imre: Izmusok (Budapest, 2003)
1955/56-ban írt művüket a szerzők nemcsak irodalom- és művészettörténeti szakmunkának szánták, hanem vitairatnak is. Arról akarták az információktól jó ideje elzárt, a modernizmussal szemben előítélettel viseltető hazai közvéleményt meggyőzni, hogy a 20. század első három évtizedében színre lépő avantgárd irányzatok közösségi érzelmek és törekvések kifejezésére születtek meg, felszabadító, gazdagító hatásuk a magyar kultúrában is kitörölhetetlen nyomot hagyott. Az egyes mozgalmak pályafutásának dokumentáris ismertetése, szerepük méltatása után Kassák az események hajdanvolt főszereplőjeként mutatja be az izmusok magyarországi megjelenését, térhódítását, személyes emlékek, találkozások fölidézésével hozva közelebb az olvasóhoz kultúránk történetének e különleges fejezetét.
Sylvia Beach, a párizsi Shakespeare & Company könyvesbolt alapítója kirakatrendezés közben (Fotó: Getty Images)
S. Nagy Katalin: A lakáskultúra története (2003)
Hogyan laktak elődeink? Hogyan rendezték be lakásaikat? Milyen bútorokat használtak? Ezekre a kérdésekre a képzőművészet segítségével keresi a választ a könyv. A festészet és a szobrászat története az archaikus kultúráktól máig egyben a lakberendezési módok története is.
Gellér Katalin: Magyarok a Julian Akadémián (2017)
Az 1890-es években, Párizsban, a világhírű tanítványai által rendkívül népszerűvé vált Julian Akadémián dolgozó magyar művészek tanulóéveit, küzdelmeit, tapasztalatait mutatja be. Csak néhány ismert nevet említve: Rippl-Rónai József, Csók István, Vaszary János, Kunffy Lajos, s a magyar festészeti megújulást elindító Nagybányai művésztelep alapító mesterei közé tartozó Ferenczy Károly, Iványi Grünwald Béla, Réti István és Thorma János is ebben az időszakban tanult Párizsban. A magyar művészek visszaemlékezései, naplói, levelei összehasonlításából megismerhetjük a Julian Akadémia felépítését, működését, tanárait és tanítási módszereit valamint a festőnövendékek küzdelmeit és szórakozásait, a „bohémélet” hol vidám, hol szomorú eseményeit.
Ez a könyv a műélvezet olyan formáit rekonstruálja, amelyek a műalkotást nem a közösséghez szóló nemzeti művészet, de nem is az „érdekmentesen tetsző” tiszta esztétikum, hanem például a rettegés, az izgalom, a szerelmi vágy fogalmi keretei között szemlélték. Eközben arra keresi a választ, hogy az európai romantika művészeti nézetei, motívumai mennyire voltak jelen népszerű formában a magyarországi közgondolkodásban, és hogyan befolyásolták a műalkotások értelmezését. Szó esik a magyar romantika „rettenetes” vonásairól, a romantikus művész lenyűgöző, de gyakran rémisztő alakjáról, valamint arról, hogy a reformkori lapok hogyan vontak párhuzamot szerelem és művészet között.
Házas Nikoletta: A dobozba zárt gondolat – Marcel Duchamp (2009)
Mert a francia avantgárd egyik legnagyobb zsenijéről és legszórakoztatóbb táncoskomikusáról mindig szívesen olvasunk, pláne ilyen nehéz időkben.
Judith C. Brown: Szemérmetlen cselekedetek. Egy leszbikus apáca élete a reneszánsz Itáliában (2001)
Ez a cím annyira, de annyira sokat ígér, hogy egy kicsit azért tartunk a csalódástól.
Alan Walker: Liszt-reflexiók (2015)
Eleven stílusban megírt esszéiben Alan Walker nemcsak a Liszt Ferenc-jelenséget vizsgálja, hanem a tizenkilencedik századi Európa zenei és kulturális életét is mélységében tárja elénk.
Réz Pál (szerk.): Tükörben – Kosztolányi Dezső (1993)
E kötet tükrei: Kosztolányiról szóló írások és néhány önvallomás – írja a Beszélő.
Ami a szövegek ismertségét vagy hozzáférhetőségét illeti, az első, ami meglepi az olvasót, hogy mennyire – meglepődik. Kosztolányi mindig is sikeres, közszeretetnek örvendő költő volt, talán ezért szorul háttérbe a kérdés, hogy hogyan is fogadták a kortársak. Nem voltak hangos viták körülötte, legalábbis művei körül nem. Jó, a Négy fal között kritikáiról (legalább az Adyéról) tudunk, Karinthy rajongása kikövetkeztethető, József Attila írásai közismertek. De Szabó Lőrinc, Krúdy vagy Schöpflin méltatásai, Gyergyai, Németh László vagy Hevesi Sándor írásai nemigen vannak a köztudatban. Elcsodálkozhatunk: miért, hogy az Aranysárkánynak csak egyetlen kortársi kritikáját olvashatjuk, a Pacsirtáról vagy A bús férfi panaszairól meg egyet sem; megbízhatunk annyira Kosztolányi egyik legjobb ismerőjében, a kötet szerkesztőjében, hogy ezt ne tekintsük véletlennek.
Aczél Géza: Tamkó Sirató Károly (1981)
A számos világhírű művész által aláírt (Duchamp, Arp, Delaunay, Moholy stb.) Dimenzionista kiáltványt is jegyző Tamkó Sirató Károly a magyar avantgárd egyik legkiemelkedőbb alakja volt, de ma már inkább gyerekversei miatt szokás rá emlékezni. Ideje ezen változtatni!
Galla Endre: Világjáró magyar irodalom. A magyar irodalom Kínában (1968)
A magyar irodalom kínai fogadtatásának története a századfordulótól a hatvanas évekig. Ebből muszáj idéznünk egy hosszabb bekezdést:
„Lu Hszün, aki 1906-ban hagyta félbe orvosi stúdiumait, 1907-ben írta első irodalmi érdekű tanulmányát A sátáni költészet erejéről, amelyben több európai „sátáni” költő (Byron, Shelley, Puskin, Lermonotov, Mickiewicz, Slowacki) társaságában Petőfi életét és költészetét ismertette. Azon túlmenően ugyanis, hogy testvérével együtt elsősorban a nemzeti szabadság és függetlenség eszméinek rokonhangját hallató írókat és költőket kerestek a világirodalomban, Lu Hszünt a „sátáni” költők csoportja még azért is érdekelte, mert bennük olyan nagy, rebellis individuumokat vélt látni, akik — akkori hite szerint — mindenkor a társadalmi fejlődés, a változás, az újért folytatott harc zászlóvivőinek számítottak. A tanulmányban bemutatott külföldi költők közös tulajdonságát ennek megfelelően abban látja, hogy „mindnyájuknak legyőzhetetlen szellemük van, mely erős és egészséges, őszinte és hű; nem hízelegnek a tömegeknek, alkalmazkodván régi szokásaik hoz; erőteljes hangon szólalnak meg, mellyel képesek új életet teremteni népükben, s naggyá termi országukat a világ előtt.”
