nlc.hu
Otthon
Itt nincsenek szúnyogok

Évtizedek óta nem láttak szúnyogot ebben a faluban

A buja növényzettel rendelkező, tavakkal és folyókkal körülvett Ding Wuling nevű kínai falunak elvileg minden adottsága megvan ahhoz, hogy tömegével vonzza a szúnyogokat, különösen a nyár folyamán. Ugyanakkor az elmúlt évtizedekben senki egy darab vérszívót sem látott a kínai településen.

Kína délkeleten található Fujian tartományának hegyei közt, 700 méterrel a tengerszint fölött fekszik Ding Wuling, a falu, ahol egy hakka közösség lakik. A hakkák azért is különlegesek, akiknek a neve vendéget jelent, mert világszerte 30-45 milliónyian lehetnek, és nyelvüket hagyományosan Kína egyik legrégebbi nyelvjárásának tartják. A hakka kisebbség tagjai sokáig vándoroltak, őseik háborúk és éhezések elől menekültek: ők Kína bevándorlói, akikről sokszor nem tudták, honnan jöttek.

Miközben építészetükről is híresek: főként Fujianben állnak jellegzetes, nagyrészt kör, illetve szögletes alakú épületegyütteseik, amelyekben a hakkák élnek. A zömmel 4 szintes épületek komoly védelmi szereppel is rendelkeznek, egyben városfalként is működnek. A hakkák ezekben a földszinten étkeznek, a másodikon tárolják az értékeket, a harmadik és a negyedik emelet pedig a hálószobák helye. A vándorló életmód hozadéka, hogy másig sok szárított húst esznek.

Hakka falu Kína Fujian tartományában - Fotó: Getty

Ding Wuling, a kínai szúnyogmentes hakka falu csupa rejtély – Fotó: Getty. (Képünk illusztráció egy jellegeztes hakka faluról Kínából.)

 

Ding Wuling pedig nem csak az említettek miatt érdekes, hanem a szúnyogok rejtélyes hiánya is jó ideje foglalkoztatja a kínai közvéleményt. Természeti adottságaiból következően a településnek hiába kellene egy igazi szúnyog paradicsomnak lennie, ha minden igaz, a helyiek szerint évtizedek óta nem láttak itt egyetlen szúnyogot sem.

Arról egyelőre nincs hír, hogy valaha vizsgálta volna bármilyen tudós a falut, ám az biztos, hogy a helyiek úgy tartják, hogy a falu határában található imádkozó varangy szobornak köszönhetik a különleges védettséget, aki elriasztja a faluból a szúnyogokat. A varangyisten legendája szerint van egy kevésbé spirituális magyarázat is, mely szerint a helyiek szemétgyűjtési rutinja szolgál hatékony, egyben természetes szúnyogriasztóként, miután az egyik helyi dombra gyűjtik és ott is égetik el Ding Wuling lakói a szemetet.

Ugyanakkor többen felvetik, hogy egy szó sem igaz az egészből, és a falu lakói ezzel a hamis mítosszal igyekeznek Ding Wulingba és a környékre csalogatni a turistákat.

(via)

Nem ez az első és az utolsó furcsaság Kínában: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top