nlc.hu
Otthon
A BKK-nál a fix taxitarifák visszacsinálásán gondolkodnak

A BKK-nál a fix taxitarifák visszacsinálásán gondolkodnak

A fix taxitarifák eltűnésétől árcsökkenést várnak. A kérdés, hogy ez bekövetkezhet-e, és mennyit nyerhetünk rajta.

A főváros kezdeményezésére a BKK-nál elkezdtek terveket készíteni a fix taxitarifák eltörlésére. Tarlós István főpolgármesteri regnálásának egyik legjelentősebb döntése volt, amikor fix tarifát vezetett be a taxitársaságoknál, ami egyrészt átláthatóvá és egységessé tette a díjazást, másrészt eltüntette az árversenyt a szolgáltatók között. Az index írta meg a Világgazdaság információira hivatkozva, hogy az évek óta érvényben lévő rendszer felszámolásán dolgoznak.

Egy taxi Budapesten (fotó: Pixabay)

Egy taxi Budapesten (fotó: Pixabay)

Jelenleg a taxik alapdíja 700 forint, a kilométerdíj 300 forint, a percdíj pedig 75 forint, ezeket az árakat pedig még 2018 nyarán vezették be. Most a BKK arra kérte a taxitársaságokat, hogy tegyenek javaslatot a rendszer megváltoztatására. A taxitársaságok egy része attól tart, hogy az árverseny visszatértétől nem lesz több utas, sőt sokak számára kaotikus lesz majd, hogy minden taxis cég más árakkal dolgozik, és kiszámíthatatlan lesz a taxis szolgáltatás. Ebben lehet, hogy van valami, másrészt az utasok pénztárcájának jót tehet, ha a jövőben lehetőségük lesz olcsóbban taxizni.

Taxizós híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top