Otthon

Nem tolták fel a kanapét a szállítók, saját háza fogságába esett egy anya

Alig várta Sarah Miller, hogy megérkezzenek az új kanapéi – mindjárt kettőt rendelt ugyanis az Argos nevű boltból, két nappal azután, hogy szétmentek a férjével. A kétgyerekes anya, aki ezek után kettesben élt a házban kisebbik fiával, nem számított arra, mekkora rémálom lesz a következő pár nap: a bútorszállítók ugyanis a koronavírus miatti szabályokra hivatkozva nem mehettek be a házába, azaz a lépcsőn sem tudták feltolni a kanapékat. 

Ahogy az ezt megíró LADBible képén is látszik, a ház elrendezése elég szerencsétlen: az ajtón túl szűk előszoba található, az pár méter után lépcsőben folytatódik, ha tehát ezt a részt eltorlaszolják, se ki, se be. Sarah-val és fiával pont ez történt: a szállítók betolták a két kanapét egymásra pakolva, majd egyszerűen ott hagyták őket. Az egyik megbillent, eltorlaszolta az ajtót, a nő és a fia pedig több mint egy napig saját házuk rabjai voltak. Bár a földszinten vannak ablakok, azok rácsosak, tehát ott sem tudtak kijutni. Pizzát rendeltek, hogy ne éhezzenek, a futárnak a konyhaablak rácsain keresztül kellett betolnia a dobozt, amit vonakodva tett meg, félt, hogy leesik a feltét. 

A nőt és kisfiát végül idősebb fia szabadította ki, miután órákon át, centiről centire haladva feltolta a két kanapét, amelyeknek egyébként csodálatos helye lett. Sarah azonban érzelmi sokkról és botrányos közönyről számolt be: azóta is az események hatása alatt áll, az Argos pedig válaszolni sem volt hajlandó neki. Amikor azzal fenyegette őket, hogy a nyilvánossághoz fordul, a cég visszatérítette a kanapék árát, és még némi fájdalomdíjat is felajánlott a családnak egy bocsánatkérés kíséretében. Az biztos, hogy Sarah így sem rendel tőlük többé semmit.

Kiemelt kép: Getty Images

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top