nlc.hu
Otthon
Komoly hidegfront érkezik a hétvégére

Komoly hidegfront érkezik a hétvégére

Most sem nagy a hőség, de a hétvégén a 15 fok sem lesz meg.

Erős hidegfront érkezésére figyelmeztet az Időkép. Az előrejelzés szerint a már pénteken szükség lesz esernyőre, a Dunántúlon és északon zivatarokra is számítani lehet. Emellett erős déli szél és erős, olykor viharos széllökések is előfordulhatnak.

Hó azért nem fog esni, de hűvös lesz

Hó azért nem fog esni, de hűvös lesz

Pénteken a hőmérséklet napközben még 22-30 fokig emelkedik, az alacsonyabb értékeket nyugaton mérhetjük, itt lesz felhősebb az idő. Estétől a hidegfronttal kiterjedt csapadékzóna érkezik, az éjjel folyamán nagy területen eső, zivatarok várhatók.

Az országos lehűlés szombatra érkezik. A Dunántúlon lesz a leghidegebb, itt mindössze 13-16 fokos csúcsértékek várhatók.

A Tiszántúlon ugyan kora délutánig még mérhetünk 20 fok feletti értékeket, azonban a front átvonulásával itt is gyorsan visszaesik a hőmérséklet. Délutánra a front várhatóan a csapadéksávval együtt kelet felé araszol majd, eső, és beágyazott zivatarok kísérik.

A legtöbb eső északon és a Dunántúlon gyűlhet össze, itt helyenként a 30-40 mm-t is meghaladhatja a csapadék.

Vasárnap már csökken a csapadék, de az erős szél marad. Hajnalban 3 és 10, délután 15 és 20 fok között lehet a hőmérséklet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top