Otthon

Debreceni óvodában verekedett a dühös anyuka

Előbb egy óvónővel keveredett szóváltásba, majd régi sérelmei miatt kiabálni kezdett egy másik szülővel az anyuka, aminek verekedés lett a vége.

Nem mondható gyakori verekedéshelyszínnek az óvoda, hacsak azt nem számítjuk annak, amikor a kis Peti megtépi a kis Julcsi haját. Ehhez azonban még nem szokás rendőrt hívni. Debrecenben azonban kissé elfajult a helyzet, amikor egy anyuka azért ment be az oviba, hogy megbeszélje a többi szülővel kapcsolatos problémáit – írja a 24.hu.

Óvodai játszótér. Képünk illusztráció (fotó: Pixabay)

Óvodai játszótér. Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Először egy óvónővel veszett össze, majd egy másik anyukával kezdett kiabálni, aminek a vége az lett, hogy megrúgta, megkarmolta, a földre rántotta és a haját is tépni kezdte a másik nőnek, míg egy másik szülő közbe nem avatkozott. A sértett könnyű testi sértés miatt tett feljelentést a még januárban történt eset miatt. A Debreceni Járási Ügyészség most azt indítványozta, hogy a vádlottat a bíróság ítélje közérdekű munkára.

További cikkeink az óvodai agresszióról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top