nlc.hu
Otthon
Milliókat csalt ki idősektől az álpostás

Milliókat csalt ki idősektől a hét megyében garázdálkodó álpostás

Több mint 2,4 millió forintot csalt ki idősektől egy férfi, aki postásnak adta ki magát.
Időseket átverő álpostás csaló

A Kaposvári Járási Ügyészség több rendbeli, időskorúak sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a többszörösen büntetett előéletű férfival szemben, aki idős sértettek hiszékenységét kihasználva, több mint kétmillió forintot zsákmányolt.

A vád szerint a baranyai férfi az ország számos pontján társasházi lakásokban élő, idős embereket tévesztett meg. Postásnak adta ki magát, majd kamu indokokra – például a postások munkájának ellenőrzésére vagy hamis pénzre – hivatkozva készpénz és bankkártya átadását kérte tőlük. Miután az idős, kiszolgáltatott emberek értékeit megszerezte, a pénzt elköltötte, a bankkártyákkal pedig további összegeket akart szerezni.

A vádlott ezzel a módszerrel 2019 júniusától kezdve Veszprémben, Kiskőrösön, Egerben, Budapesten, Baján, Szekszárdon, Kecskeméten, Dunaújvárosban és Kaposváron összesen 15 sértettet vert át. Esetenként 60 és 540 ezer forint kárt okozott, a bűncselekmény-sorozattal összesen 2 millió 414 ezer forintot szerzett meg.

A kaposvári nyomozók végül tavaly decemberben elfogták és őrizetbe vették a férfit, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte. A többi büntetőeljárást egyesítve az azóta is letartóztatásban lévő férfival szemben 16 bűncselekmény elkövetése miatt emelt vádat az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságon.

A vádiratban az ügyészség a vádlottal szemben – valamennyi bűncselekmény beismerése esetén – 5 év börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a bíróság a vádlottat közügyek gyakorlásától és a járművezetéstől is tiltsa el, és kötelezze a sértetteknek okozott kár megtérítésére.

(Kiemelt kép: Magyarország Ügyészsége)

Vigyázat, csalók!:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top