Erdélytől Skóciáig – Károly herceg legcsodásabb otthonai

B.E. | 2020. November 14.
Azt gondolnánk, hogy a brit trónörökös birtokában csupa, fényűző, látványos palota van. Ám Károly herceg „házikói– nem mind ilyenek!

November 14-én ünnepli a 72. születésnapját a koronavíruson is átesett Károly walesi herceg. A brit uralkodó legidősebb fia elkötelezett környezetvédő, odaadó nagypapa és az irodalom nagy rajongója. Károly herceg akkor érzi magát a legjobban, ha a természetben lehet, így birtokai is távol a nagyvárosi nyüzsgéstől találhatóak. A trónörökös és felesége, Kamilla hercegnő számos ingatlannal rendelkezik Angliában, Skócióban, Walesben és még Erdélyben is. 

Clarence-ház, London

Az egyetlen nagyvárosi otthonuk a Clarende-ház, mely talán a The Crown sorozat nézőinek is ismerős lehet. Ebben kezdte el közös, londoni életét II. Erzsébet és Fülöp herceg, ám a kormány nem engedélyezte számukra, hogy azután is itt éljenek, hogy Erzsébetből királynő lett, így az épületben 2002-ben bekövetkezett haláláig az uralkodó anyja élt. Ezt követően vette birtokba Károly és Kamilla a Clarence-házat, mely még 1825-ben épült. Bár a London központjában található otthonuk számos részét felújították, Károly, a nagyanyja kedvenc szobáit érintetlenül hagyta.

Clarence-ház, London

A Clarence-ház Londonban (Fotó: Profimedia)

Kamilla hercegnő

Kamilla hercegnő Clarence-ház udvarán 2012-ben (Fotó: MURRAY SANDERS / POOL / AFP)

Károly herceg és Vilmos Sándor holland király

Károly herceg és Vilmos Sándor holland király a Clarence-házban 2018-ban (Fotó: Christopher Furlong/Getty Images)

Highgrove-ház, Gloucestershire, Anglia

A herceg 1980-ban vásárolta ezt a házat, ahol első feleségével Diana hercegnővel, valamint két fiukkal éltek. A kilenc hálószobás, hat fürdőszobás épület egy 900 hektáros birtokon áll. A kertben organikus növénytermsztés zajlik, és az elmúlt 25 évben a birtok bizonyos időszakokban elérhető a turisták számára. A belépőkből befolyt pénzt jótékonysági szervezeteknek adják, Károly szerint a cél, hogy az idelátogatók megismerjék a kertészkedést, a biogazdálkodást.

Diana hercegnő és Károly herceg

Károly herceg és családja 1986-ban a Highgrove-ház kertjében (Fotó: Profimedia)

Kamilla hercegnő

Kamilla hercegnő a Highgrove-ház udvarán (Fotó: Geoff Pugh / POOL / AFP)

Highgrove-ház

A Highgrove-ház (Fotó: Julian Parker/UK Press via Getty Images)

Birkhall, Skócia

Birkhallban található Károly és Kamilla skóciai rezidenciája. A villa a Balmoral kastélyhoz tartozó birtokon áll, mely egykor szintén Erzsébet anyakirályné tulajdona volt. A koronavírus-járvány első hulláma alatt ide vonult vissza a herceg és felesége.

Károly herceg Birkhallban (Fotó: Profimedia)

Llwynywermod, Wales

A walesi herceg egy walesi birtokkal is rendelkezik. Az épületet és a hozzátartozó földet még 2007-ben vásárolta, és az értéke körülbelül 1.2 millió font. Három kisebb házikó, egy nagyobb villa, és két istálló is található a 192 hektáros birtokon. 

Károly herceg

A walesi látogatása során, mindig itt száll meg (Fotó: Chris Jackson/WPA Pool/Getty Images)

Károly herceg és kamilla

A walesi herceg és felesége Llwynywermodban (Fotó Chris Jackson/WPA Pool/Getty Images)

Károly herceg walesi birtoka

2009-ben több fotó is készült a birtokról (Fotó: Chris Jackson/Pool/Getty Images)

The Castle of Mey, Skócia

Egy újabb kastély, amelyet a 72 éves Károly a nagyanyjától örökölt meg 2002-ben. Általában augusztusban lehet itt találkozni a herceggel, aki az egyik épületrészből egy tíz hálószobás panziót alakított ki, és 2019-ben egy történelmi múzeumot is létrehozott az épületben.

Károly herceg

Károly herceg stílusosan Skóciában (Fotó: Andrew Milligan/PA Images via Getty Images)

The Castle of Mey

The Castle of Mey, kilátás (Fotó: Andrew Milligan/PA Images via Getty Images)

Károly herceg birtoka

Panzió a kastélynál (Fotó: Andrew Milligan/PA Images via Getty Images)

Dumfries-ház, Skócia

Károly herceg nagyon szereti Skóciát, ez vitathatatlan. A 18. században épült, 2000 hektáros birtokon álló Dumfries-ház pusztulásra volt ítélve, amikor 2007-ben a herceg megmentette azt. A felújított birtokon kialakították egy vendégházat is, melyek a turisták vehetnek igénybe 1-1 éjszakára.

Károly herceg, Vilmos herceg és Katalin 2013-ban a Dumfries-ház előtt (Fotó: DANNY LAWSON / POOL / AFP)

Dolphin-ház, Scilly-szigetek

A Scilly-szigeteken található hat hálószobás házban gyakran tölt el hosszabb időt a nyári szabadság alatt a hercegi pár. Sőt, 2019-ben a hírek szerint Vilmos herceg és a családja is itt vakációzott. A hajóval, vagy repülővel megközelíthető szigeten 175 ember él, így a nyugalom garantált.

Károly herceg paradicsomi birtoka (Fotó: Profimedia)

Károly herceg birtoka Erdélyben

Állítólag a boldogság és a nyugalom járja át azt az embert, aki ellátogat Erdélybe, Szászfehéregyházára, ahol a brit trónörökös birtokot vásárolt. A környék vadvirágos dombjain és mesebeli erdőiben sétálva Károly herceg igazán otthon érzi magát. Aki pedig szeretne a herceg vendégházában megszállni, az maximálisan megkapja az erdélyi életérzést. Lehet bringázni, lovagolni, szekéren felfedezni a környéket, de vannak kézműves foglalkozások is. Bár idén erre a koronavírus miatt kevés az esély, de karácsonyi utazásnak sem utolsó ez a hely, ahol télen lovasszánon lehet bejárni a környéket.

Károly herceg birtoka Erdélyben

A rendszerváltás után az evangélikus egyház tulajdonába visszakerült, egykori Apafi–Bethlen-kastélyt, 2000-ben a Károly, walesi herceg védnöksége alatt álló Mihai Eminescu Trust vásárolta meg (Fotó: Profimedia)

Károly herceg birtoka Erdélyben

2007-ben a kúriát megnyitották a nagyközönség előtt (Fotó: Profimedia)

Károly herceg birtoka Erdélyben

Szoba a birtokon (Fotó: Profimedia)

Különös történetek!

Exit mobile version