nlc.hu
Otthon

Albérletárak változása 2021-ben

Nyártól ismét emelkedhetnek az albérletárak

Ha a járványhelyzet mérséklődik, akkor az bizony felhajthatja az árakat.

Az albérletárak ugyan mélyponton vannak, de decemberben némileg már élénkült a piac, és a nyári hónapoktól, a koronavírus elleni oltás felfutásával és a turizmus beindulásával gyorsulva drágulhatnak ismét a kiadó lakások, – közölte a Rentingo.com az MTI-vel.

A felélénkülés, illetve  a hosszabb távon várható áremelkedés egyik első jele lehet, hogy az újonnan meghirdetett albérleteknél egyre többször már nem egy, hanem újra kéthavi kauciót kérnek a bérbeadók, és a bővülés olyan piaci szegmensben várható, amelyben a bérleti díjakat jellemzően az átlagos felett hirdetik meg a tulajdonosok, ami felfelé húzza az átlagos díjakat, teszik hozzá.

  • Felhajtja a hosszú távon kiadott fővárosi albérletek árait az is, hogyha nem lesznek a rövidtávú kiadást ellehetetlenítő vagy megnehezítő szabályok, hiszen így több ezer lakás térhet vissza airbnb-re.
  • Az áremelkedéshez az is hozzájárul, hogy várhatóan a keresleti oldal kondíciói is javulnak a korlátozó intézkedések feloldásával, valamint azzal, hogy egyre többen szereznek védettséget a vírus ellen, így ismét bővülnek a munkalehetőségek, és az emelkedő jövedelmek hatására erősödik a fizetőképes kereslet.
  • Az albérletpiaci áremelkedést tovább támogathatja, hogy várhatóan ősszel a megszokott formában indulhat újra az egyetemi élet, így a vidéki és külföldi diákok is erősítik a keresletet.

A Rentingo.com adatai szerint a bérbeadók közül pedig egyre többen alkalmazkodnak úgy jelenlegi, egyelőre nem túl kedvező helyzethez, hogy a második havi kaució megfizetését részletekben is lehetővé teszik, emellett pedig alkuképesek, és jellemzően a meghirdetett áraknál nagyjából 10 százalékkal olcsóbban adják ki a lakást.

albérlet

Fotó: Pixabay

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top