nlc.hu
Otthon
Emubefogás Budapest mellett

Véget ért a Róka-hegyi emu kalandja, befogták

Négy ember negyedóra alatt tudta a kocsiba tenni a termetes madarat.

A hétvégén egy szabadon kószáló emut láttak a Budapest területén található Róka-hegyen, valahonnan a környékről szökhetett el. A futómadár kalandjai azóta véget értek, a 444 beszámolója szerint ugyanis sikerült elkapni az óriási madarat, igaz, nem adta könnyen magát. Egyik olvasójuk szerint a Maugli Állatvédő Egyesület a helyszínre négy embert, köztük egy állatorvost küldött, és a Természetvédelmi Őrszolgálat is megérkezett három emberrel.

„Viszont mire kiértek (kb. egyszerre), eltelt másfél óra, ami alatt az állat szeretett volna továbbállni, többek között a környező utcák felé, melyet sikerült megakadályoznunk – azt viszont nem, hogy felmenjen egészen a kőfejtő tetejére egészen lehetetlen helyeken, majd a másik oldalon a sűrű cserjésben elvesszen – írja a 444 olvasója. – Mi folytattuk túránkat – a több mint kétórás emuhajsza után – kémlelve, hátha újra nyomára bukkanunk. Így is lett, megláttuk a Békahát dűlőnél.” Ismét értesítették a szervezeteket, ezután az állatorvos segítségével sikerült befogni az emut Ürömnél.

 

A csapat hiába próbálta némi pogácsával lekenyerezni az emut, de így is négy emberre volt szükség ahhoz, hogy el tudják kapni. „…a szabadban egy menekülni akaró 170 centis, akár 60 kilós futómadár elfogása finoman szólva sem egyemberes feladat, és akkor még nem is említettem a brutális erős lábakat 4-5 centis karmokkal a végén… Tehát nem meglepő, hogy négy embernek ez közel negyedóra birkózást jelentett, mire az emu szállításra készen a kocsiba került” – írja Facebook-oldalán a Szentendrei Kisállatkert. Hozzájuk került ugyanis a madár addig, amíg nem sikerül visszajuttatni gazdájához.

emu

Fotó: Pixabay

Szabadulóművész emuk:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top