Mi az állatasszisztált terápia? Hol alkalmazzák?
Az állatasszisztált terápia egy elég tág fogalom, pusztán annyit jelent, hogy egy szakember által személyre szabottan, konkrét fejlesztési céllal egy állat is a terápiás folyamat részévé válik. Ez lehet akár gyógytorna, akár gyógypedagógiai fejlesztés, vagy akár pszichoterápiás munka is. Az állat szerepe, funkciója is egészen eltérő lehet a különböző színtereken, a különböző céloknak megfelelően. Jelen lehet a folyamatban motivációként, lelki támaszért, a foglalkozás színesítéséért, de kiválóan alkalmazhatóak a szociális kapcsolatok modelljeiként is.
Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a területtel?
Az egyetem végén a szakmai gyakorlatot egy addiktológiai osztályon végeztem, ott elég nyitott volt a vezetőség arra, hogy tegyünk egy próbát azzal, hogy kutyák bevonásával tartsunk csoportokat. Azonnal tudtam, hogy ezt akarom csinálni, láttam, hogyan hat az emberekre, és azt is, hogy mennyi lehetőség van ebben. Azóta rengeteget változott a módszer és az eszköztár, amivel dolgozom, igyekszem folyamatosan fejleszteni.
Bánszky Noémi gyógy- és pszichopedagógus
A magyar szakemberek mennyire nyitottak az állatasszisztált terápiák gyógypedagógiai alkalmazására? Mennyire elterjedt módszer ez most?
Szerintem sokan nyitottak, legalábbis nekem ezzel kapcsolatban nagyon jók a tapasztalataim. Azt is gondolom, hogy terjed, egyre inkább népszerűvé válik a módszer, ami számtalan további feladatot és kihívást is jelent.
A praxisodból tudnál említeni egy olyan esetet, ami különösen jól példázza, hogy milyen lehetőségek rejlenek ebben a módszerben?
Számos példa van, nem tudnék egyet kiemelni. Van olyan autizmussal élő hároméves kisfiú, aki mindent a cicákon keresztül tanul meg, mert rajong Alvinért és Merlinért. Az ő kedvükért kezdett beszélni, velük gyakorolja a nézőpontváltásokat, a különböző kommunikációs funkciókat. Nála mindent először a cicával tanulunk meg, és ezt tudjuk tovább általánosítani az emberi kapcsolatokra. De hiperaktív kamaszoknál is nagyon szépen használhatók a macskák, ugyanis ha velük szeretne valaki dolgozni, akkor muszáj, hogy szervezetten, összeszedetten és kevésbé impulzívan reagáljon. Ez általában nagy kihívást jelent nekik, ugyanakkor óriási sikerélményt biztosít, hogy ők egyedül megtanítottak egy trükköt a macskának, vagy végigvitték az akadálypályán. Nagyon szépen kijönnek azok a működések, amik rájuk jellemzőek, és a macskával való munkában is nehezen viselik el a kudarcokat, könnyen fel akarják adni, és rengeteget bántják saját magukat.
Alvin és Merlin
„Alvin egy abesszin macska, 2 éves. Nagyon embercentrikus, gazdaimádó, itthon egy lépést se lehet megtenni anélkül, hogy követne. Ha új helyzet áll elő, például idegen helyen, számára ismeretlen embereknek tréninget tartunk, akkor ő a kezdeményező, bátrabban és gyorsabban nyit, mint mondjuk a tesója, Merlin. Ugyanakkor amikor már biztonságban érzik magukat, változik a helyzet, és Merlin lesz a bújósabb, ő az, aki inkább ölben van és simogattatja magát, Alvin meg inkább a feladatokat, a „munkát” szereti” – mutatta be négylábú munkatársait Bánszky Noémi.
Nagyon szeretem, főleg a kamaszoknál a képregények készítését a macskával való közös feladat után. Ilyenkor lerajzoljuk, hogy mik voltak a főbb események, ki mit mondott és gondolt közben. A kamaszok nagyon lelkesen tudják vázolni, milyen gondolatokkal bántották saját magukat a feladat közben. „Tudtam, hogy el fogom rontani; miért pont nekem sikerülne?!; Hülye vagyok, béna vagyok; Tiszta ciki ez az egész; stb..” Azt is jelölik a lapon, hogy milyen érzéseik lettek ezektől a gondolatoktól. Természetesen ezek a gondolatok arra jók, hogy még rosszabbul érezzék magukat. Ilyenkor elkezdjük ezeket átírni, megváltoztatni. Végiggondoljuk, hogy másnak, akit szeret, mit mondana ebben a helyzetben, vagy mi lenne az a mondat, gondolat, ami tényleg segítene ebben a helyzetben. Ha megvan a mondat, visszamegyünk és folytatjuk, amit abbahagytunk, de már azzal a döntéssel, hogy nem beszél ilyen megalázóan és bántóan saját magával (és a macskával sem). Ez nem könnyű, de határozottan tanulható és fejleszthető.
Alvin és Merlin (Fotó: Nagy Katalin)
Nagyon szeretem a macskákat bevetni fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülők tréningjében is. Mert a macska kiképzése rengeteg megértést, empátiát, alkalmazkodást igényel, ugyanakkor rengeteg jól megtanulható és alkalmazható technika van, főleg viselkedésterápiás elemek, amik minimális módosítással ugyanolyan jól működnek állatnál és embernél egyaránt. Ha a macskánál sikerül megérteni, hogy hol vannak a korlátai, mik a gondolkodásának a sajátosságai, mik azok a dolgok, amiket a környezet és a napirend strukturálásával érhetünk el, hogyan lehet befolyásolni a viselkedést pozitív visszacsatolások révén, akkor azt gondolom, hogy sokat tettünk azért, hogy a saját gyerekünket (és saját magunkat is) jobban meg tudjuk érteni.
Mit tudnak nyújtani a macskák társállatként, illetve mint terápiás állatként? Különbözik-e ez attól, amit más állatok, mondjuk a kutyák tudnak nyújtani? Miben rejlik a macskák gyógyító ereje?
Ha értő figyelemmel és tudatossággal fordulunk feléjük, akkor rengeteget tanulhatunk tőlük, akár társállatként, akár egy terápián találkozunk velük. Érdemes megtanulnunk tőlük azt a fajta szabad önmagukra figyelést, ami lehetővé teszi, hogy megvédjék magukat. Megtanulhatjuk tőlük azt is, hogy fontos mindennap odafigyelni arra, hogy olyan dolgokat csináljunk, ami elégedetté, boldoggá tesz minket. Különben legyűrhetnek a hétköznapok. Figyeljük meg a macskánkat, egy nap mennyi időt tölt azzal, ami számára feltöltődést jelent. Mennyit sütkérezik a napon, nézi az ablakon a madarakat, játszik egy papírgalacsinnal vagy egy másik macskával, hányszor jön simogatást kérni.
Utána érdemes összeírni, hogy mi vajon a nap mekkora részét töltjük azzal, ami boldoggá tesz minket.
Egyáltalán tudjuk-e, hogy mi az, ami boldoggá tesz minket. Egy fárasztó munkanap után, amikor hazaérek a macskáimmal, előre lehet tudni, hogy melyikük mit fog csinálni. Megvannak a bevett szokásaik, amivel elengedik a stresszt, visszatérnek a napi megnyugtató rutinba és feltöltődnek. Ösztönösen tudják, mire van szükségük a regenerálódáshoz. Ugyanakkor számtalanszor előfordul, hogy a terápián ez hosszú heteken keresztül téma. Sokan egyszerűen nem tudnak példát mondani arra, hogy mi az a tevékenység, ami igazán ellazítja, ami elégedetté, boldoggá teszi őket. Listát írunk, hogy miket lehetne kipróbálni, aztán hazamegy, megpróbálja, és figyeli magát, hogy ez neki most jólesik vagy nem esik jól.
Hihetetlen, mennyire el tudunk távolodni a saját ösztöneinktől, érzéseinktől, vágyainktól. Képesek vagyunk olyan mélyre temetni őket, hogy utána komoly munka kiásni. És aztán, ha kiástuk, jön a következő kérdés. Hogy mit fogunk vele kezdeni? Meg tudom-e engedni magamnak, hogy macska módjára élvezzem az életet, legalább napi néhány óra erejéig, vagy azt gondolom, hogy az én helyzetemben ez most nem lenne jó ötlet, nem fér bele. Alkudozunk magunkkal, azt mondjuk, hogy na jó, ezt az egy hónapot, évet, évtizedet kibírom valahogy. Csak most kell erősnek lenni, összeszorítani a fogamat, és utána majd jó lesz. Aztán persze legtöbbször becsapjuk magunkat, és újra és újra meghosszabbítjuk azt az időtartamot, amit ki kell bírni.
Fotó: Bánszky Noémi
Az az igazság, hogy ilyet macskával nem lehet megtenni. Semmi áron. Se jutalomfalat, se simogatás, se külső kényszer. Nem képes arra, hogy így éljen, mert belerokkan. Gyenge a stressztűrés, és amint nem jut elég ideje a töltekezésre, az elégedettségre, jönnek a viselkedésproblémák, a stresszbetegségek. Persze nem gondolom, hogy csak a macskáknál. Az embereknél is, csak felnőtt korunkra legtöbben mi ezt megtanultuk „kulturáltan” csinálni, hogy azért nagy feltűnést ne keltsünk a szenvedésünkkel. Mert az olyan udvariatlan, kényelmetlen, meg amúgy is ciki és gyenge dolog.
Ugyanakkor, ha van egy macskád, és nemcsak egymás mellett éltek, hanem kommunikáltok egymással, közös akciókban, programokban vesztek részt, és tényleg értitek egymást, akkor egyszer csak azt fogod észrevenni, hogy a macskád kedvéért egy csomó dolognak MUSZÁJ beleférni. Új helyen dolgoztok? Hát sajnos egy órával korábban oda kell menni, mert ennyi idő kell nekik, hogy felfedezzék a helyet. Ezt a tápot nem szereti? Nem baj, veszek másikat, mert akkor úgysem eszi meg. Játszott ma már? Kapott elég simogatást? Olyan macskaalom van a vécéjében, ami kényelmes a talpának, mert ha nem, akkor ugye inkább mellé végzi a dolgát. Szóval egyszer csak észreveszed, hogy mennyi mindent megváltoztatsz magad körül, a napi ritmusodban, a környezetedben azért, hogy a macskának jó legyen. Mert az nem alternatíva, hogy neki rossz legyen. Ilyenkor kiderül, hogy számtalan dolog, amit magadért nem tettél meg, mert „elképzelhetetlen”, „lehetetlen kivitelezni”, az mégis működik, mégis megoldható. Azt hiszem, legkésőbb ezen a ponton érdemes megállni és elgondolkodni, hogy vajon hol is állok én a saját szememben a macskához képest. Érdemes végiggondolni, ismerem-e a saját motivációimat, a saját szükségleteimet, a saját „aksitöltő” tevékenységeimet, azokat a technikákat, amikkel a napi stresszt tudom csökkenteni. Ha ismerem, akkor már csak el kell dönteni, hogy mindennap csinálom is, mert ha a macskáért meg tudom csinálni, akkor magamért is meg fogom tenni.
Persze számtalan másik útja van annak, ahogyan egy macskával dolgozhatunk, ez csak egy apró szelete az egész képnek. Mégis, ha az a kérdés, hogy miben más a macska, mint a kutya, akkor mindenképp ez lenne az egyik, amit kiemelnék. Sokkal érzékenyebb, „rebbenékenyebb”, kevésbé terhelhető, ami miatt több odafigyelést és alkalmazkodást vár el tőlünk a velük való munka.
Fotó: Bánszky Noémi
Minden macskából lehet terápiás állat, vannak olyan személyiségjegyek, amik döntők ilyen szempontból?
Ez elsősorban attól függ, milyen célra keresem a macskát. Teljesen más karakter lesz jó korai fejlesztésben, mint mondjuk felnőtt önismereti tréningeken. A legalapvetőbb szempont mindig az ember és az állat védelme. Tehát ember felé agressziót (karmolás, harapás), nem mutathat, és fontos, hogy élvezze az interakciókat, ne jelentsen számára stresszt az a helyzet, hogy eljön velünk „dolgozni”. Minden más részlet olyan, amit nagyon jól lehet alakítani.
Hogyan zajlik egy terápiás macska kiképzése?
A kiválasztás és a szocializáció hangsúlyosabb, mint egy kutyánál, de ezt leszámítva ugyanúgy klikker tréning útján történik. Általában ugyanazokat a trükköket szoktuk elvárni tőlük, és még csak nem is több idő ezt megtanulniuk. Az érzékenységük miatt más velük együtt dolgozni, sokkal szabadabb, kötetlenebb a foglalkozás, mint mondjuk a kutyáknál.
Egy macskánál például nem igazán csinálunk olyat, hogy 8 gyerek körbeüli, ő addig fekszik középen és a gyerekek matatnak rajta. Nem azért, mert egy macskát nem lehet helyben maradásra kiképezni (bár ez speciel nehezebb, mint egy kutyának), hanem azért, mert ez a helyzet neki nagyobb megterhelés, mint egy kutyának. A macskák amúgy is impulzívabbak, kevésbé gátolhatók, így a hosszú és monoton egy helyben levéseket nem tolerálja jól. Ezeken a technikai dolgokon kívül elég kevés különbség van kutya és macska között a feladat típusainak tekintetében.
Fotó: Bánszky Noémi
Van-e esetleg a terápiának vagy a kiképzésnek olyan eleme, amit a gazdik átültethetnek a hétköznapokba?
Maga az állatokhoz és a saját magunkhoz való viszonyulás, a kapcsolat megélése, értelmezése abszolút olyan dolog, amit kellő önreflexióval terápián kívül is végezhetünk, és előnyünkre válhat. Nyilván már maga az a helyzet, hogy van egy stabil kötődésünk egy másik élőlénnyel, biztosítva van a napi érintési adag, megélhetjük saját fontosságunkat, gondoskodhatunk valakiről, ezek mind lehetnek nagyon pozitív megélések.
Mindig el szoktam azonban mondani, hogy az éremnek másik oldala is van. Gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy a gazdik az állataikkal pont ugyanazokat a köröket futják, mint az emberi kapcsolataikban. Ugyanazok a projekciók, emlékek, torzítások homályosítják el a velük való hatékony együttműködést, mint az emberi kapcsolatokban, amitől időnként az állat is nagyon tud szenvedni, de gyakran csak a gazdi. Ilyenkor nagy segítség lehet, hogy valaki behoz egy külső, objektív szempontot is a rendszerbe, hogy a szokásos körökből kilépve elindulhasson valami más út is a kapcsolatban.
Ha valakinek macskája van, biztatom arra, hogy tudjon meg minél többet a macskákról. Magyar nyelven is vannak szuper szakirodalmak a témában, amik elősegíthetik a valódi megértést és az antropomorfizáció csökkentését. Ha pedig már elkezdtük megérteni a macskát, kezdjünk vele kommunikálni, például tanításon keresztül. A klikker tréning remek lehetőség arra, hogy ezen dolgozzunk, „mellékhatásként” pedig megtapasztalhatjuk, mi mindent el lehet érni büntetés és erőszak nélkül, egyszerű és tudatos pozitív megerősítéssel.
Fotó: Bánszky Noémi
Sokan úgy gondolják, hogy a macskák öntörvényűek, nem taníthatók. Mik a leggyakoribb tévhitek a macskákkal kapcsolatban?
Általában nem gondolják róluk, hogy képesek kötődni a gazdához, elég arrogáns és önző, énközpontú állatnak tartják őket sokan. Látunk egy viselkedést, de nem biztos, hogy értjük a mögöttes motivációkat, szándékokat, így nagyon könnyen elsiklunk afelett, hogy milyen is ez a másik élőlény valójában. Az viszont igaz, hogy nem ragaszkodnak mindenáron ahhoz, hogy szociális kapcsolataik legyenek. Egyedül is elvannak, és csak akkor maradnak benne egy helyzetben, interakcióban, ha az nekik jó. Nem azért, mert gonoszak, hanem azért, mert érzékenyek. Muszáj, hogy védjék a saját határaikat, muszáj, hogy azonnal reagáljanak arra, ha nem érzik jól magukat, mert a macskák nehezen birkóznak meg a stresszel.
Így segítenek nekünk az állatok:
„Ha velem van Bilbo, nem számít az embereknek, hogy kerekesszékes vagyok”
Pacsival menti kis gazdáját a menhelyes kutyus – ismerjétek meg Gofreet, Európa első gluténjelző négylábúját!
