nlc.hu
Otthon

Házrendelés az Aliexpressről

Rendelnél az internetről házat? Az Aliexpressnél ezt is lehet!

Nehéz olyan dolgot mondani, amit manapság már nem lehet megrendelni valamilyen webshopból. Persze a meggyőző árnak lehetnek hátulütői.

Ugyan sok webshopnak vagy -áruháznak a járvány előtt sem lehetett oka panaszra, a pandémia óta megnőtt azoknak a száma, akik inkább az interneten rendezik a vásárlást. És úgy tűnik, hogy nehéz olyan dolgot mondani, amit ne lehetne megtalálni az interneten, a Noizz bukkant rá arra, hogy az Aliexpressen 4,74 millió forintért rendelhetünk egy 62 négyzetméteres, előregyártott családi házat, amit további 164 ezer forintért Magyarországra is szállítanak, és állítólag 15 nap alatt meg is érkezhet az új otthonunk. 

Ugyan a 76 ezer forint körüli négyzetméter ár a mostani ingatlanárak mellett elég csábítóan hangzik, de felhívják a figyelmet arra, hogy a vételáron kívül vannak még költségek, vámot is kell fizetni, illetve ha nem maga a tulajdonos szerelné össze a házat, akkor nyilván a zsebébe kell nyúlnia, hogy mások megtegyék helyette. Illetve az is baj az Aliexpressen talált házakkal, hogy hiányos a róluk szolgáltatott információ.

Az előregyártott, könnyen összeszerelhető házak egyébként egyre népszerűbbek, vannak olyan otthonok, amiket hihetetlenül rövid idő alatt lehet felépíteni, akár pár óra is elég hozzá.

Online rendelés

Fotó: Pixabay

Az online rendelés árnyoldalai:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top