Életmód

Alkoholtól és cigarettától bűzlöttek a rendelt ruhák, a cég azt mondta, ki kell mosni őket

A pórul járt vásárló eleinte azt hitte, a cég csak viccelődni próbál vele, amikor panaszára, hogy a tőlük rendelt csomagja átható Malibu- és cigarettaszagot áraszt, azt tanácsolták neki, hogy dobjon be mindent a mosógépbe.

A 33 éves Greater Manchester-i Leanne Oliver meglehetősen elképedt, amikor december 12-én kibontotta a Boohoo nevű boltból rendelt csomagját, melyben egy Malibuval teli laposüveget talált. Ráadásul a tömény szeszesital ki is ömlött a rendelt ruhákra és a többi kiegészítőre. Mindemellett az anyuka állítása szerint a holmik bűzlöttek a cigarettaszagtól is.  

Leanne egyébként 27 éves húgának vásárolta karácsonyra az ajándékok egy részét. A csomag összesen 80 fontba, vagyis 30 ezer forint körüli összegbe került, és volt benne még néhány felső, az a bizonyos táska, egy öv és egy pár csizma. A gyanútlan vásárló, aki egyébként nem dohányzik, és még antialkoholistának is vallja magát, eleinte azt gondolta, hogy a futár gyújthatott rá, ettől vehették át a cigarettaszagot a ruhák. Ám amikor kibontotta csomagot, egyértelművé vált, hogy honnan jön a büdös.

Valószínűleg az történhetett, hogy a csomagban lévő táskát egyszer már megvásárolta valaki, majd egy buli után visszavitte. Így magyarázható a cigarettaszag és a táskában maradt italosüveg.

Miután a Facebookon keresztül felvette a kapcsolatot a Boohoo ügyfélszolgálatával, a Facebook üzenetekben azt tanácsolták neki, hogy mossa ki a rendelt termékeket, attól majd jó illatuk lesz, mire a nő először azt hitte, hogy ez csak valami „belső” poén, és a cég munkatársa viccelni szeretne vele.

A nő most már csak a visszatérítést várja a cégtől, ahol, mint mondja, soha többé nem fog vásárolni. Egyébként az ügy pikantériája, hogy a 33 éves nő egy saját takarítócéget üzemeltet.

Via The Sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top