nlc.hu
Otthon

Orvosnak adta ki magát, több településen is becsapott betegeket egy nő   

Azt hazudta, oszlói laboratóriummal dolgozik.
Orvosnak adta ki magát, több településen is becsapott betegeket egy nő   

A XVII. Kerületi Rendőrkapitányság kuruzslás és közokirat-hamisítás bűntett, valamint csalás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki azt az asszonyt, aki vidéki településeken több embert is becsapott – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Azt írták, hogy a 48 éves nő – magát kutatóorvosnak kiadva – ígért gyógyulást több embernek.

A feljelentés alapján a nő 15 ezer forint körüli összegért ujjbegyből vérmintát vett, amit állítólag egy oslói laboratóriumba küldött elemzésre.

A teszteredmények alapján teljes géntérképet és egyéni gyógymódot ígért, további 13 ezer forintért pedig gyógyhatásúnak mondott készítményeket is adott – tették hozzá.

A fővárosi rendőrök megállapították, hogy a nő által bemutatott orvosi diploma hamis, ezért előállították és kihallgatták.

(MTI)

(Kiemelt kép: Pixabay)

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top