nlc.hu
Otthon

Szomszédja tetője alá építkezett egy brit férfi

Szinte aludni se tud a férfi, akinek szomszédja az ő tetője alá építkezett

Egy brit férfi folyamatos stresszben él, mert szomszédja úgy döntött, szeretne még pár plusz szobát a meglévők mellé.

Stuart Smith a Birmingham melletti Kings Nortonból ha szeretné, sem tudná körbejárni a házát, a szomszédja ugyanis hozzátoldott a saját otthonához, de úgy, hogy alig maradt hely a két ingatlan között. A férfi szerint az építőmunkások nem nagyon követték a terveket, így fordulhatott elő, hogy a szomszéd ház egyik új fala belóg az ő tetője alá.

A férfi attól tart, hogy a két ingatlan közelsége miatt kár keletkezhet majd az ő otthonában is, hiszen például nem tudják majd kicserélni az ereszcsatornát vagy újra vakolni a falat, ha esetleg arra lenne szükség. „Bármilyen probléma adódik, azzal együtt kell élnünk” – nyilatkozta Stuart Smith, aki természetesen jelezte a problémát a városi tanácsnak, ami vizsgálatot indított az ügyben.

Persze próbált beszélni előtte a szomszédjával is, amikor látta, hogy ebből baj lesz, de akkor azt a választ kapta, hogy a kivitelező majd megoldja, ami végül is így történt, csak éppen nem úgy, ahogyan az mindkét félnek megfelelő lenne.

„Szörnyen érzem magam, aludni is alig bírok. Túl sok stresszel és aggódással jár ez a helyzet. Amikor megvettük ezt a házat, azt hittük, itt fogjuk leélni az életünket. Sajnos már nem tűnnek olyan vonzónak ezek a kilátások” – tette hozzá Smith.

(via LadBible)

bosszús

Fotó: Andrea Piacquadio/Pexels

Rossz szomszédság

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top