Otthon

Névtelen levélben fenyegették meg az autista gyereket nevelő anyát

Egy szomszéd szerint „mindenkinek elege van belőle, hogy egyfolytában kiabál”. Azzal fenyegetőzik, hogy rájuk hívja a gyámügyet.

Névtelen levélben fenyegettek meg egy autista fiút nevelő új-zélandi anyát – írja a Mirror. A Napierben élő 28 éves Ana Gray január másodikán egy cetlit talált a postaládájában, amelyen ez állt: „Ha nem hallgattatja el végre azt az üvöltő kölyköt, feljelentem a gyermekvédelmi hatóságnál. Mindenkinek elege van belőle, hogy egyfolytában kiabál, a háztulajdonost is értesíteni fogom.”

Képünk illusztráció (Fotó: Unsplash)

Ana hétéves kisfiát, Wiremut öt évvel ezelőtt diagnosztizálták autizmussal. A fiatal, háromgyerekes anya a New Zealand Heraldnak nyilatkozva elmondta: nem tudja, ki írhatta a fenyegető levelet – feltehetően az egyik szomszédja –, de a Facebookon azért közzétett egy bocsánatkérő bejegyzést, hátha olvassa az illető, és meglágyítja a szívét.

„Jobban örültem volna, ha személyesen keresnek meg, hogy elmagyarázhassam, milyen nehéz helyzetben vagyunk. Nem könnyű egyedül nevelni egy beteg gyereket” – mondta a lapnak. Ana azt is elmondta, hogy a háztulajdonos régóta tud fia betegségéről, és eddig senki sem panaszkodott a zajra.

Ennek ellenére megérti, hogy Wiremu viselkedése zavaró lehet a szomszédok számára. „Megértem, ha a szomszédaim panaszkodnak, az utóbbi időben tényleg nagyon-nagyon hangos, és rendszeres dühkitörései is vannak” – hangoztatta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése