nlc.hu
Otthon
Fűvel, mohával táplálkozó nő

Fél évig élt az erdőben füvön és mohán egy nő

Nagyon legyengülve találták meg, mégis vissza szeretne térni a természetbe a sátorral kiköltöző nő.

Fél éve tűnt el otthonából egy amerikai nő; most már tudják: azóta egy hatalmas erdőben, az Utah-ban található Uinta-Wasatch-Cache területén élt egy sátorban. Autóját tavaly ősszel egy erdőszéli parkolóban hagyta és egyszerűen besétált a vadonba, azaz szó sincs idegenkezűségről. Már majdnem feladták a keresést, amikor a rendőrség egyik drónja kiszúrt egy magányos sátrat a fák között, majd nem sokkal később le is zuhant.

Amikor a rendőrök a drón keresésére indultak, nemcsak azt, hanem a sátrat is megtalálták, és bár nem számítottak rá, hogy bárki is van a közelben, a 47 éves nő egyszer csak lehúzta a zipzárt és kimászott. Kiderült: fél éve él ott, azt a nagyon kevés ételt osztotta be, amit magával vitt, ezen kívül csak mohát és füvet evett. Vizet a közeli folyóból ivott. 

Nemzeti park, Utah

Nemzeti park, Utah

Persze nagyon legyengült és lefogyott, ezért kórházba vitték; itt derült ki, hogy önszántából költözött az erdőbe. Pszichiátriai megfigyelésre is szükség van, úgy tűnik, komoly mentális zavarai vannak, a hatóságok most attól félnek, ha kiengedik, egyszerűen visszatér az erdőbe. A helyi seriff hivatala közölte: egyébként semmilyen törvényt nem sértett ezzel. 

Forrás: Daily Star

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top