nlc.hu
Otthon
Futárnak állt a hatéves, leukémiás kisfiú

Hatéves, leukémiás és az volt a kívánsága, hogy UPS futár legyen

A kaliforniai Mateo Toscano imádja a futárokat, mert úgy érzi, örömet okoznak az embereknek. Az volt a vágya, hogy hatévesen kipróbálhassa a futárkodást, és mivel leukémiában szenved, egy alapítvány lehetővé tette ezt neki.

Mateo Toscano számára a koronavírus-járvány különösen durva volt, ugyanis a leukémiája miatt nagyon fontos volt, hogy még véletlenül se fertőződjön meg. A külvilágot leginkább csak az ablakon át látta, és mindig örömmel figyelte a környék házaiba becsöngető futárokat, mert úgy látta, a munkájukkal örömet okoznak az embereknek. A rákos gyerekek kívánságait teljesítő Make a Wish alapítvány végül lehetővé tette számára, hogy kipróbálhassa a futárkodást – írta meg a Good Morning America.

Mateo és a mini futárjárgány (fotó: Make a Wish alapítvány)

Mateo és a mini futárjárgány (fotó: Make a Wish alapítvány)

Mateo ügyét a UPS csomagküldő szolgálat karolta fel. A munkanapját azzal kezdte, hogy beöltözött UPS futárnak, és kapott a cégtől egy mini UPS csomagszállító járgányt is, amivel száguldozhatott. Aztán nekiiramodhatott egy másik cuki futár segítségével, hogy Stockton városában csomagokat kézbesítsen. A nap közepén ebédszünetet kapott, és arra is volt lehetősége, hogy anyukájának és nagymamájának anyák napi ajándékot kézbesítsen. Természetesen nagy volt az öröm, amikor a hatéves Mateo csengetett az ajándékkal. A virágnak azért örültek különösen, mert Mateo betegsége alatt az orvosok azt tanácsolták, ne tartsanak vágott virágot a házban, mert az rossz hatással lehet a fiú állapotára. Az, hogy most személyesen adhatott át nekik virágot annak a jele, hogy a kisfiú határozottan jobban van, mint korábban.

Rákbetegek kívánságairól az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top