nlc.hu
Otthon

Jóval drágább lehet idén a cseresznye

Jóval drágább lehet idén a cseresznye

A tavaszi fagyok, és a mostani időjárás sem segít.
cseresznye, áremelkedés

Az ATV-nek nyilatkozta Hunyadi István, a Fruitveb szakmai igazgatója szerint zsebbenyúlós lehet a nyár, ha cseresznyét szeretnénk vásárolni, mert bár a gyümölcs szezonja még nem kezdődött el, de a becslések szerint akár 2500-3000 forintot is kérhetnek a cseresznyéért kilónként.

Az elszállt ár a tavaszi fagyoknak köszönhető, azok ugyanis csökkentették a kínálatot, így egy hiányhelyzet várható a piacon. A mostani időjárás sem kedvez, hiszen nincs nagy tömegben érő áru egyszerre, ami lejjebb nyomná az árakat. Most úgy tűnik, hogy egy megszokottnál magasabb árszinttel kezdünk, és ez az időjárás függvényében változhat – tette hozzá a szakember. Kiemelte, hogy az áremelkedéssel nem a termelő jár jól elsősorban, hiszen a kereskedelmi szereplők is rátesznek minden termékre, a termelői ár csak töredéke, általában harmada, jó esetben a fele annak, amit az üzletben a vevő kifizet.

Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése