Oláh Gergő és felesége, Niki másfél hónappal ezelőtt osztották meg a nyilvánossággal, hogy úton van az ötödik gyerekük.
Az énekes leírta a posztjában, hogy eleinte nem tudta, megossza-e az örömét, hiszen tudta, hogy nagy támadási felületet nyújt majd az utálkozó kommentelőknek, végül mégis úgy döntött, hogy elmondja, ismét bővül a család. Most pedig az is kiderült, hogy kislányuk lesz.
Pontosabban lett. Ugyanis a pici megszületett, és a büszke édesanya Insta-sztoriban a kis kezét is megmutatta: