A Squid Game (magyar címe: Nyerd meg az életed) című sorozattól zeng pár hete az internet, a dél-koreai alkotás rárúgta a nyugati emberre az ajtót alaposan, pedig nem egy romantikus, könnyed darab, hanem egy kilenc részen át tartó bizarr, horrorisztikus elemekkel tűzdelt sorozat. Mégis rekordokat döntöget a szeptember 17-i megjelenése óta, most már a világ 70 országában – köztük az USA-ban is – a legnézettebbek élére került a Netflix sorozata. Mi lehet a titka?
Egy nagy kérdőjel volt végig az arcunk
A Squid Game alaptörténete szerint olyan dél-koreai emberek kerülnek be egy óriási nyereménnyel kecsegtető, ismeretlen játékba, akik nagy adóssággal küzdenek. Akkor jön a kissé horrorisztikus fordulat, amikor a játékhoz elviszik őket egy szigetre, ahol gyerekjátékokat kell játszaniuk életre-halálra. Van itt rendesen hentelés a képernyőn, de persze nem a gyilkolás miatt ülünk egy nagy kérdőjellel az arcunkon mind a kilenc rész alatt, hanem mert fogalmunk sincs, hogy mindez a horror miért történik? Milyen kifacsart, perverz mókát látunk vajon az epizódokban? Kinek megy a színjáték? És miért van ez az egész? A sok kérdőjel, váratlan fordulat és a szürreális játékok odaszögeznek a képernyő elé.
A dél-koreai filmek
„A világ legnagyobb filmfesztiváljai az ezredforduló környékén figyeltek fel a dél-koreai filmesekre, és a népszerűségük azóta is tart. Alkotóikra jellemző, hogy nagyon is ismerik a világ filmművészeti trendjeit, de mindig úgy építik be őket filmjeikbe, hogy attól azok még egyediek maradjanak. Elképesztően vadul keverik a műfajokat, látszólag egymáshoz egyáltalán nem passzoló zsánereket vegyítenek gond nélkül, amitől a munkáik különlegesek és változatosak lesznek. Nem riadnak vissza az extrém erőszaktól, és ha nem is direkten, de a filmjeiknek szinte mindig van valamilyen társadalomkritikus vetülete” – írta elemzésében Tócsa az nlc-n.
Az egyik titka a sorozat sikerének biztos az, hogy felkelti a nézőkben a „nem bírunk máshova nézni” érzést, mert minden pillanatban várjuk az újabb fordulatot. Rátapadunk a tévére, hogy ki ne hagyjunk egy jelenetet, mert még a végén elvesztenénk a fonalat, amit még meg sem találtunk. Zseniális, ahogy húzza a mézesmadzagot a sorozat az orrunk előtt, és képes fenntartani a feszültséget epizódról epizódra. A Squid Game formátuma hasonlít az Éhezők viadala (The Hunger Games) című filmekre, amibe belegondolva máris értjük, miért okoz függőséget a sorozat, ám abban mindenképp különbözik tőle, hogy a Squid Game-ben a játékokban mindenki saját akaratából vesz részt. Bár kétséges, hogy hol van abban a választás, amikor a játékban is rossz, de a valóságban egy kicsivel még rosszabb.
A Squid Game sorozat látványa is magával ragad (Kép: IMDb/Netflix)
Társadalomkritika horrorba ágyazva
A sorozat elég markáns társadalmi kritikát fogalmaz meg a gazdasági egyenlőtlenségekről, a dúsgazdagokról, akik irányítják a háttérben a náluk szegényebbek sorsát és úgy általában az osztályok közti átjárhatatlanságról. Úgy tűnhet első pillantásra, hogy ezek biztos speciálisan dél-koreai problémák, ám amikor már pár epizódot megnéztünk, és azon kaptuk magunkat, hogy sűrűn mormoljuk az orrunk alá, hogy „az a rohadt pénz az oka mindennek”, akkor ráébredtünk, hogy a szélsőségektől eltekintve a saját életünkről is szólhat ez a sorozat. Nyilván nem ülünk mocsárba süllyedve az adósságban, mint a sorozat szereplői, és nem is kaszabolnak le minket egy bizarr játék során, ám a társadalmi, anyagi státuszból fakadó egyenlőtlenségeket mind a bőrünkön érezzük szinte naponta.
Az igazságtalanságra érzékeny nézők számára lebilincselő lesz így a sorozat minden része, főleg, hogy pompás alakításokat is kapunk a színészektől. Gi-hun, az elvált apa főszereplő egyszerre visszataszító, bunkó szerencsejáték-függő, aki az anyján élősködik és elhanyagolja a lányát, ám később mégis képes szimpatikussá válni. Hozzá hasonlóan a többi karakter is fejlődik, változik, hihető, érezhető a szereplőkön, hogy rendesen felépített személyiségekkel állunk szemben. Nincs töltelék, a legutolsó statiszta is odateszi magát a sorozatban.
A sikerhez hozzájárul a képi világ is, ami olyan, mintha egy mesés videójátékba csöppennénk, amitől még szürreálisabbá válik, hogy egy ilyen vidám, színes, gyerekeknek való környezetben történik a borzalmas, tömeges gyilkolászás. Mindez együtt teljes mértékben addiktívvá teszi a sorozatot, nagyon nehéz abbahagyni, pedig egy rész majdnem egyórás, mégsem voltunk képesek csak úgy félretenni, hogy majd holnap folytatjuk. Nem sikerült unalmas perceket találni az epizódokban, úgyhogy ha kedveled a bizarr, horrorisztikus műfajt, akkor neked való a Squid Game.
