A leggyakoribb probléma az, hogy nehezen megy az elalvás, forgolódunk, a gondolataink nem engednek álomba merülni. Ez akár órákig is eltarthat, a végén már azért nem alszunk, mert idegesek vagyunk attól, hogy nem alszunk. Nada Howarth életmódtanácsadó szerint szinte nincs olyan ember a világon, aki ne szembesült volna élete valamely pontján az alvás körüli nehézségekkel. Pontosan tudjuk, hogy az állandósult kialvatlanság rossz hatással van az egészségre, emberi kapcsolatokra, karierre… az élet minden területén jelentkezik a következménye.
A szakember azt nevezi sikeres alvásnak, amikor álmosan megyünk ágyba, ahol erőlködés nélkül, könnyen elalszunk és felfrissülve ébredünk fel reggel. Ilyen valószínűleg csak a mesékben létezik, de azért értemes kipróbálni Howarth tanácsait a kielégítő alvás érdekében. A javaslata szerint először meg kell fogalmaznunk magunknak, hogy pontosan mit akarunk, majd be kell vetnünk az imagináció erejét. Ez a gyakorlatban öt lépésből áll:
1. Fogadd el a jelenlegi helyzetet
Ahhoz, hogy változást idézz elő természetes módon az alvásban, szeretettel kell fordulnod saját magad felé. Ez pedig ott kezdődik, hogy teljes mértékben elfogadással fordulsz a jelen pillanathoz. Ha épp az történik, hogy álmatlanul forgolódsz, akkor ezt kell elfogadni és tudomásul venni, hogy veled történik. Azaz ne állj ellen a valóságnak.
2. Imagináció
Képzeld magad elé, hogyan fogod érezni magad, ha végre sikerül egy jót aludni. Mintha egy film peregne az elmédben, annyira részletesen gondolj bele, vizsgáld meg, milyen érzéseket kelt benned a kipihentség, hogyan viselkedsz a gyerekeddel reggel, mit csinálsz a munkahelyen utána és úgy általában milyen a közérzeted egész nap, ha kialszod magad éjjel.
3. Írd le, mint egy forgatókönyvet
Az immaginációt erősíti az is, ha leírod azt, amit a fejedben láttál. Fogalmazd meg aprólékosan az érzéseidet, környezetet, történetet, ami a jó és pihentető alvás után megjelent az elmédben. Minél részletesebben írod le, hogyan hat az életedre a kielégítő alvás, annál nagyobb eséllyel lesz részed benne.
4. Hagyd hátra az aggodalmakat
Amikor készülődsz az alváshoz, a fürdőszobában, fogmosás közben engedd el az aggodalmaidat. Köszönj el tőlük, és hagyd, hogy a vízzel együtt lecsorogjanak a mosdóban. Meg is ígérheted nekik, hogy reggel folytatod majd velük a szorongást, de most éjszakára nincs szükséged rájuk. Ezzel a kis gyakorlattal sokat segítesz a saját alvásodnak.
5. Hálával térj nyugovóra
Az ágyban fekve töltsd meg a fejed és lelked hálával. Gondold át, mi az, amiért hálát adhatsz az életedben, és sorolj fel legalább öt olyan dolgot a napodból, ami örömmel töltött el. A hála érzése átmelegíti a lelket és elűzi a szorongást, gyakorold sokszor, és egy idő után csodát tesz az alvásoddal.
Segítünk relaxálni:
- Létezésem része lett a nyugalom – így változtatta meg életemet a relaxáció
- Íme a tökéletes relaxáció titka
- Jobban hat ez a mozgás az idegeimre, mint egy marék nyugtató – A csikungtól elolvad a stressz