nlc.hu
Otthon

Máris meghibásodtak a hókotrók Budapesten

Leesett az első hó, 8 hókotró meghibásodott Budapesten

Az FKF gépei közül nyolc meghibásodott a havazás miatti éjszakai munka során.
Sózás Budapesten a havazás után

Vasárnapra az ország több részén behavazott tájra ébredhettünk, Budapesten is havazott. Ám alig esett le az első hó a fővárosban, máris meghibásodott nyolc munkagép – közölte az FKF.

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió szakemberei éjféltől folyamatosan ellenőrizték az utak állapotát, és ahol szükséges volt, a munkagépek elvégezték az utak preventív sózását. Ám az éjszakai műszakban kivonult 73 célgépéből 8 meghibásodott, üzemképtelen lett munkavégzés közben.

Mint írják, a társaság rendelkezésére álló téli célgépek száma az évek alatt drasztikusan – az elmúlt 10 év során mintegy 20 százalékkal – csökkent, ugyanakkor a flotta darabszáma, a főváros méreteihez képest, már korábban sem volt elegendő. Az elöregedett géppark miatt ráadásul az üzemképesség is csak 55-70 százalék körüli.

Az FKF munkatársai a nappali műszakban 73 téli munkagéppel jelenleg is dolgoznak az utak megtisztításán, síkosságmentesítésén, hogy biztosítsák – első lépésben – a közösségi közlekedés zavartalanságát, a balesetmentes közlekedés feltételeit.

(Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése