Bebe tavaly számolt be róla, hogy a koronavírus miatt lezárások mennyire megnehezítették az életét. A zenésznek ugyanis szinte az összes koncertjét lemondták, már nem tud megélni a fellépésekből, ezért szakmaváltásra kényszerült: pizzafutár lett átmenetileg. Azóta is nehéz helyzetben van, már felélték a lakásfelújításra félretett pénzüket, de mivel szükség van a renoválásra, ezért Bebe ezt saját kezűleg fogja megcsinálni.
„Szaktudással nem rendelkezem, de videókból próbálom megtanulni, amit lehet”
– mondta Bebe, akinek a szerelme is besegít, amiben tud. Az is kiderült, hogy pár hónappal a járvány kirobbanása előtt jöttek össze, hamar össze is költöztek, ám voltak súrlódások kettejük között. Mégis úgy látják, hogy összehozta őket az elmúlt időszak és nagyon jó a kapcsolatuk.