Bár Pataki Ádámnak a cukrászmesterség a szíve csücske, az új technikai vívmányok, kütyük is legalább annyira lázba tudják hozni, mint a műhelyben való alkotás. Legutóbb feleségét lepte egy olyan eszközzel, amely segíti optimalizálni a folyadékfogyasztást.
„Az új hobbim az lett, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszak. Sajnos nálam ez nem mindig jön össze, de az utóbbi időben tudatosan figyelek arra, hogy meglegyen a napi két és fél liter vízbevitel. Ádám természetesen erre is talált egy kütyüt, amit a kulacsomra tett. Ez rendszeresen jelez, ha hidratálnom kell és – mivel össze van kötve a telefonommal – egy applikációban nyomon tudom követni azt is, hogy épp hol tartok a folyadékbevitellel. Ez nagy segítség, mert korábban volt, hogy egyszerűen elfelejtettem inni, ami rendkívül egészségtelen” – tette hozzá a 95.8 Sláger FM-en Liptai Claudia, akinek férje elismeri, hogy gyengéi a technikai újdonságok.
„Most, amikor rehabilitáción voltam a kórházban, volt időm összeírni egy listát, hogy milyen eszközöket szeretnék beújítani. Az elmúlt 2-3 hónapban néhány dolog már beszivárgott az életünkbe. Ilyen – az elektromos – okosgyertya, amit ugyanúgy el lehet fújni, mint egy hagyományosat, ugyanakkor telefonos applikációval szabályozható a fénye. Lett egy zöld növény inkubátorunk, ebben a fényt lehet a telefonos applikációval szabályozni. Új füstjelzőt építettünk be és megérkezett a kedvenc technikai kütyüm is. Ez egy új kávégép, amely centrifugális technológiával készíti el a kávét, amelynek egyébként is nagy rajongója vagyok” – árulta el az ÉdesKettes című műsorban Pataki Ádám, akinek nemrégiben kórházi kezelés szüntette meg az évek óta tartó fájdalmát.
A beszélgetés hanganyaga meghallgatható a Spotify-on.