nlc.hu
Otthon
Bulihellyé és múzeummá alakított Boeing 747

400 forintért vettek meg egy repülőt, hogy bulihellyé alakítsák

Igaz, ráköltöttek még vagy 200 milliót.

Egy fontért vették meg és további 600 ezer fonért alakították át azt a kiszuperált Boeing 747-est, amely 2020 tette meg utolsó útját. Az eseményt több tízezren követték az interneten; a legendás repülő most a leszállás helyszínén várja, hogy megteljen látogatókkal.

A British Airport tulajdonában lévő, a Cotswold repülőtéren felállított repülőgép/épület új funkciója szerint bár, bulihely és múzeum; az előbbi a központi térben található, az összes többi kiállítótér. Még a festés és a belsőépítészet is a hetvenes éveket idézi, ekkor gyártották ugyanis a gépet. A típus nem véletlenül kapta a Queen of Skies, azaz az égbolt királynője becenevet.

Bulihellyé alakított Boeing

Forrás: YouTube

A helyet többféleképpen hasznosítják: magánrendezvényekre és hivatalos túrákra is várják a látogatókat, és persze a bár bárki számára nyitva áll. Az első eseményeket már most, februárban megtartják, tavasszal pedig még egy esküvőre is lefoglalták.

Forrás: UPI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top