Marilyn Monroe örökösei a mai napig dollármilliókat kasszíroznak a jogdíjakból, melyek a néhai színésznő nevének és arcának üzleti célú felhasználásából származnak. A luxusmárkák dollármilliókat költenek hajtóvadászatra, hogy a logóikat, mintáikat másoló hamisítványgyártók tevékenységét felszámolják. A kisebb-nagyobb népcsoportok szerte a világban egyre érzékenyebben fogadják, ha népművészeti értékeikből a divatcégek szó nélkül hasznot húznak, és erre ma már a vásárlók is jóval kritikusabban reagálnak. Egy dologra nem kapjuk csak fel a fejünket: ha az állatminták felhasználásáról van szó, amiről a leopárdok bizony tudnának egy s mást mondani.
E téren szabad a rablás, hisz ők az állatok, mi az emberek, és előbbiek mintázatára csupán, mint a természet részének ihletadó forrására tekintünk. Vagy még úgy sem, hisz a leopárdmintára már annyi jelentéstartalom és divattörténeti emlék rakódott, hogy Kate Moss éppúgy eszünkbe juthat róla mint az ókori Egyiptom istenségei. Hasonló a helyzet a zebracsíkokkal és zsiráffoltokkal is, ám a tanulmány, melynek kapcsán e téma terítékre került, a nagymacskákról szól, így most pár bekezdés erejéig maradjunk náluk.
Faji jogdíj
A faji jogdíj mint kifejezés Caroline Good és szerzőtársainak egy 2017-es tanulmányában tűnt fel, az Oxfordi Egyetem Zoológiai Tanszékéhez tartozó Vadvédelmi Kutatóegységben dolgozó kutatók arra igyekeztek rámutatni, hogy bár a nagymacskák ábrázolásának és szőrméik viselésének hosszú évezredekre visszanyúló múltja van, népszerűségük ellenére (vagy épp okán) az érintett állatok a kihalás szélére sodródtak és inkább csak káruk, mint hasznuk van az egészből. Holott, ha az állatok jellegzetes mintáit vagy ábrázolásukat haszonszerzésre felhasználó cégek az eladott áruk értékének csak egy apró töredékét faji jogdíjként befizetnék, abból dollármilliók gyűlhetnének össze az érintett fajok védelmére.
Fotó: Edward Berthelot/Getty Images
Az Animal akadémiai folyóiratban megjelent tanulmány az oroszlánokkal foglalkozott, a Zimbabwe kedvenc oroszlánja, Cecil kilövése kapcsán ugyanis hirtelen hatalmas érdeklődés övezte a vadállatokat, azok veszélyeztetett mivoltát, és ez felvetette a kérdést, miként tudnának az állatok is „hasznot húzni” a felfokozott médiaérdeklődésből. A kutatók az oroszlánok esetén három jól jövedelmező területet jelöltek meg, a sportcsapatok kabalafigurái és a nemzeti címerek mellett a divatipari termékek voltak azok, amik szerintük a faji jogdíj hatálya alá eshetnének. Tanulmányuk az Egyesült Királyságot vette alapul, ám megállapításaik számos más országra is kiterjeszthetők, ha belegondolunk, mennyi cég és szervezet foglalta már logójába, nemesi és királyi család pedig a címerébe az oroszlánt oly nemzetek esetén, akik földjén talán sosem éltek a nagymacskák. A divatipar esetén az állatminták, illetve a nagyvadak bőréből, prémjéből készült ruhaneműk és kiegészítők a 20. századot megelőző évszázadokban igazi státuszszimbólumnak számítottak, azóta pedig népszerűségük egyre csak demokratizálódott, és részben ennek is köszönhetően az állatok a kihalás szélére jutottak.
A Kennedy-hatás
A leopárdok esetén az utóbbi, divatipari szálat érdemes boncolgatnunk. Míg divatos volt valódi szőrmét viselni, egy-egy trend hatására vadállatok tízezreit irtották ki, hogy a márkák győzzék szőrmével a meglódult keresletet. Így volt ez Jacqueline Kennedy esetén is, aki mikor First Lady lett, Oleg Cassini ruhatervezőt kérte fel, hogy gondoskodjon a pozíciójához illő ruhatár kialakításáról. 1962-őt írtak, mikor Cassini egy valódi leopárdszőrméből készült kabátot adott rá, aminek hatására aztán nők tízezrei vágytak hasonló darabra, így rövid időn belül 250 ezer leopárdot áldoztak fel a divat oltárán. Egy évtizeddel később az amerikai kormány az állatot a veszélyeztetett fajok listájára tette.
Nagyon, nagyon régen, készítettem egy kabátot Jackie Kennedynek. Egy leopárdbőr kabátot javasoltam neki. Tetszett neki az ötlet. … Nagy siker volt a divat világában, azonnali siker. De szörnyű következményei voltak a leopárdokra nézve. Világszerte leopárdok ezreit mészárolták le
– mondta Cassini évekkel később egy interjúban az esetről, amit ő maga is mélységesen megbánt, és karrierje későbbi szakaszában kizárólag műszőrméből tervezett öltözékeket és maga is többször felszólalt a valódi szőrme használata ellen.
II. Erzsébet királynő, Elizabeth Taylor és Jacqueline Kennedy leopárd kabátja (Fotó: Getty Images)
Innen nézve némi jogdíjat fizetni az „állatfajnak”, aminek egyedei szó szerint az életükkel fizettek hosszú időn át a divattrendekért, nem is olyan őrült ötlet. Ha érzéseket, kreativitást, mögöttes üzenetet látunk a mintában, karizmát, társadalmi státusz megerősítését vagy épp hódításunk sikerességét várjuk el egy leopárdmintás ruhadarabtól, akkor cserébe akár gondoskodhatnánk arról is, hogy az állat ne pusztuljon ki a föld színéről.
Caroline Good és szerzőtársai az oroszlánok esetén úgy kalkuláltak, hogy ha csak egy tized pennyt fizetnének a gyártók (csak az Egyesült Királyságban) minden oroszlánnal díszített ajándéktárgy vagy focimez után, már az is évente több millió fontnyi összeget jelentene, amit a vadállatok megmentésére lehetne fordítani. Van azonban, ami nehezíti a érzékenyítést a témában. Goodék múlt évben egy újabb tanulmányt jelentettek meg, a Connecting the Spots: Leopard Print Fashion and Panthera pardus Conservation konkrétan a leopárdok helyzetével foglalkozott. Mint vizsgálataik során megállapították, csekély korreláció van a leopárdminták és a vadon élő leopárdok iránti érdeklődés vagy aggodalom között. Ebből a szempontból a természetvédelem és a divat preferenciáit a legtöbb fogyasztó csekély mértékben kapcsolja össze, ami kihívást jelent, persze potenciálisan nagy lehetőséget is, hiszen megteremthetjük e fontos kapcsolatot.
A márkák számára az átláthatóság, a környezetvédelem és társadalmi felelősségvállalás alapvető hívószavakká váltak, egyben elvárássá a fogyasztók részéről, egy-egy jó ügyet felkarolni komoly, pénzre váltható elismerést válthat ki vásárlókból. Néhány kezdeményezés pedig már megfigyelhető volt a témában, igaz, ezek sikeressége mérsékelt. Az Electrum Group befektetési vállalat által alapított Panthera nonprofit szervezet 2019 végén indította el a Leopard Spotted kampányát, aminek részeként minden, a #leopardspotted hashtaggel ellátott, állatmintás divatholmit ábrázoló poszt után egy dollárt adományoztak az állatok megmentésére, valamint külön gyűjtést is szerveztek a leopárdokért. Ma az Instán összesen 2172 bejegyzésben található a hashtag, ami akkor is kevés, ha feltételezzük, hogy utólag jó néhányat már töröltek a felhasználók. A kezdeményezés azonban méltányolandó, mint egy másik is, amikor a Hermés divatházzal álltak össze, hogy annak egy leopárdmintás sáljából befolyó bevételek egy részével az állatok megmentését segítsék.
Fotó: Hermés
A faji jogdíjról Goodék úgy gondolkodtak, ha a leopárdmintás divatholmik árának csak egy százalékát befizetnék az állatok megmentésére létrejövő alapba, már az is több millió dolláros összeget jelentene – igaz, ez meglehetősen bátor elképzelés, tekintve, hogy a cégeknek általánosságban a nettó profit 2 százalékát „illik” CSR célra fordítani, amiben beleértendő minden akció és megmozdulás. Mégis, ha megnézzük, hogy a Lyst.com felületén, mely 12 ezer márka és webshop divatkínálatát gyűjti össze, a „leopard” kifejezésre 6326 találat jön elő, amelyek közül a legolcsóbb egy 4 eurós póló, a legdrágább pedig egy 41 ezer eurós gyűrű. A Shein oldalán ugyanerre a keresőszóra 10322 terméktalálatot kapunk, 0,75 és 75 euró közötti árakon. Elég lenne pár eurocent eladott termékenként, és máris jelentős összeghez jutnánk.
Az is igaz azonban, hogy ma már valódi leopárdbőrből készült kabátot vagy kiegészítőt csak a vintage holmik közt találni, ezek felhasználása tiltott és etikátlan, így hirtelen felindulásból mondhatnánk azt is, a divatipar már megtette a magáét: kitiltotta a leopárdszőrmét, és nagy erőkkel dolgozik rajta, hogy általában a valódi szőrme és bőr ruhákat és kiegészítőket is mindinkább kivezessék a piacról. Ezzel azonban nem oldódik meg globális szinten a probléma, hisz a divatipar mégiscsak a világ második legkörnyezetszennyezőbb iparág, ami közvetetten is árt eleget az állatvilágnak, akár a klímaváltozás, akár természetes élőhelyeik pusztulása okán.
Kérdés persze, egy efféle jogdíjat hogyan lehetne bevezetni, az egyes országok hajlandóak lennének-e rá, és miként tudna bárki egy ilyen nemzetközi jogharmonizációt végigvinni. Hol lenne ellenállás, a divatmárkák pedig akarnának, találnának-e kiskapukat az adóelkerülésre, és egyáltalán, milyen szervezethez futnának be ezek az összegek? Világszinten hatalmas összegekről beszélünk, nyilvánvaló, hogy jó pár szervezet szeretné rátenni a kezét, ahol pedig hatalmas összegek vannak, ott a hűtlen kezelés is megjelenhet. És végül felmerül a kérdés, melyik másik állatfaj érdemelné meg, hogy hasonló forráshoz jusson és miért? A veszélyeztetett fajok listájára kell feljutniuk hozzá, hogy kellő figyelmet kapjanak?
