Háziasszonyok nagy dilemmája, hányszor tudjuk felhasználni ugyanazt az olajat. Vannak városi mítoszok, legendák a témával kapcsolatban. Mi most utánajártunk a kérdéskörnek.
Ha nagyobb mennyiségű olajjal dolgozunk, akkor próbáljunk mindig csak éppen akkora serpenyőt választani, amekkorát az étel mennyisége indokol. Miután már nincs szükségünk az olajra, hagyjuk kihűlni, szűrjük át és a legközelebbi felhasználásáig sötét helyen tároljuk.
Hányszor lehet felhasználni ugyanazt az olajat?
Talán az senkinek sem nagy újdonság, hogy minél többször használjuk, annál inkább elhasználódik az olaj.
Az éttermekben ezért általában csak két napig dolgoznak vele. Ezután már előfordulhat, hogy az optimális sütési hőmérsékleten is füstölni kezd, illetve rossz ízt kölcsönöz az ételnek. Preeti Mistry séf a Washington Post kérdésére azt mondta, otthoni körülmények között a sütőolajat házilag legfeljebb négy alkalommal érdemes felhasználni.
Magyarországon évente összesen 50 ezer tonna étolajat használnak el a háztartások és különböző konyhák. Ennek jelenleg 2 százalékát gyűjtik vissza, pedig a használt sütőolaj szinte teljes egészében újrahasznosítható.
Panírozott és rántott ételekhez maximum három-négyszer lehet felhasználni, tisztább sütés esetén – például burgonyacsipsz készítéséhez – viszont elképzelhető akár a nyolc alkalom is, vagy akár több is, ha friss olajat töltünk hozzá – derült ki az America’s Test Kitchen tesztjeiből.
Ha bizonytalanok vagyunk, ha kellemetlen az olaj szaga, vagy avasnak tűnik, inkább játszunk biztonsági játékot, dobjuk ki! Másik fontos szabály, ha az olaj 1-2 hétnél tovább áll, akkor már nem húzzuk tovább, váljunk meg tőle függetlenül attól, hogy addig hányszor használtuk.
Hova adhatjuk le?
Országszerte több mint 350 MOL-benzinkúton már évek óta le lehet adni a használt sütőolajat, ahogyan a legtöbb vidéki Coop boltban is, ahol még 80 forintos kupon is jár érte. A MOL-kutakon az elmúlt években több mint 2,3 millió liter (2100 tonna) használt sütőolajat gyűjtöttek össze.
Összefoglalva:
- Lehetőleg minél kevesebbszer süssünk bő olajban.
- A használt olajat, miután kihűlt, szűrjük le, és attól függően, mit is sütünk ki benne, maximum háromszor használjuk újra!
- A harmadik használat után az olajat öntsük egy tároló flakonba, vagy befőttesüvegbe.
- Ha végképp megválnánk tőle, vigyünk magunkkal az ALDI-ba vagy a Coop-ba, vagy adjuk le az erre kijelölt MOL-kutakon, ahol tároló flakonokat is árulnak, és egyszerre maximum tíz liter olajat adhatunk le.
(Nyitókép: Getty Images/ moriyu)