nlc.hu
Otthon

Komoly problémákat okozhat a társasházakban a rezsiváltozás

Rezsiproblémák a társasházakban: könnyen kiszúrhatnak egymással a lakók

Az új szabályok komoly konfliktusokhoz vezethetnek.
fűtés

Könnyen kiszúrhatnak egymással a lakók a rezsicsökkentés részleges eltörlése után azokban a társasházakban, ahol házközponti fűtést használnak, de csak egy mérőóra van. Erre hívta fel a figyelmet a Társasházkezelők Országos Egyesületének alapító elnöke az RTL Híradónak. A számla összegét ugyanis a tulajdonosok között arányosan kell elosztani a rendelet szerint, így ugyanannyit kell fizetnie annak, aki nyitott ablak mellett fűt és az is, aki spórol.

Ha nem történik meg a felszerelése a mérőóráknak, akkor sajnos mindenkinek egyformán kell fizetni” – hangsúlyozta Bék Ágnes, aki a külön mérők felszerelését egy 50 lakásos társasház esetében 800 ezer forintra becsüli. De az is plusz kiadást jelenthet, hogy az áramnál nincs lehetőség a költségek elosztására.

A szakember szerint nehéz helyzetben lehetnek azok is, akik több generációs házakban élnek, de szintén csak egy mérőórájuk van.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top