nlc.hu
Otthon
Átalakul a parkolási rendszer a fővárosban

Átalakul a parkolási rendszer a fővárosban, megváltoznak a parkolóövezetek

Budán a II. és a XI. kerület, Pesten pedig Kőbánya és Zugló is kiterjeszti a fizetős parkolóövezetét. Újdonság lesz még a helyenként 600 forintos óradíj, valamint az is, hogy néhol este 10-ig kell majd fizetni a parkolásért.

A II. kerületben novembertől bővülhet a fizetős övezet. A a Szilágyi Erzsébet fasor – Lotz Károly utca – Pasaréti út – Gábor Áron utca által határolt területen kell majd fizetni a parkolásért, illetve a Rózsadombtól kívülre eső részen a Gábor Áron utca – Pusztaszeri út – Alsó Zöldmáli út lesz az új határvonal. A Szépvölgyi út 52-66. előtti terület is a bővítés része lesz. A kerület parkolóhelyei a C zónába tartoznak majd, vagyis 300 forintot kell fizetni a parkolásért óránként. Fizetni reggel 8:30-tól kell. A kerület terveit még a Fővárosi Közgyűlésnek is jóvá kell hagynia, és erről szeptemberben várható döntés. Óbudán a zónák megmaradnak, az árak viszont növekedni fognak. A jelenlegi 350 forintos parkolási zónákban 450 forintot kell fizetni szeptember 5-től, ahol pedig 265 vagy 175 forint egy óra parkolás, 300 forint lesz. A jelenlegi 175 forintos zónákban még korlátlan ideig ott lehet hagyni az autót, de szeptembertől ez is változik: 3 óra lesz a maximális parkolási idő. Az Óbudára látogatók megszokhatták, hogy a jelenlegi 350 forintos zónákban este 6-ig kell fizetni a parkolásért, ez változik este 8 órára – derül ki a napi.hu összefoglalójából.

P+R parkoló

Személyautók részére kialakított P+R parkoló Újbudán (fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Vége az ingyenességnek Újbudán

P+R parkolókba terelné a XI. kerületbe autózókat az önkormányzat. Decembertől ismét bővítik a területet, a kelenföldi vasútállomás környékén – beleértve Őrmezőt is – szintén megszűnik az ingyen parkolás lehetősége a P+R parkolókon kívül. Az Etele téren, az Etele úton és környékén a Fehérvári útig, valamint Őrmezőn a Balatoni útig, tehát a 7-es főútig mindenhol fizetni kell majd a parkolásért. A Műegyetem környéke, a Bartók Béla út és a Karolina út környéke, valamint a Gellérthegy környékén fekvő területek a B és C zónába tartoznak majd: figyelni kell tehát, hogy a B zónás területeken már a 18 és 20 óra között is fizetni kell majd a parkolásért. Az Infopark környéke, valamint Kelenföld és Őrmező a D zónába tartozik majd: ezeken a területeken korlátlan ideig ott lehet hagyni az autót, de 8 és 18 óra között 200 forintos óradíjat kell fizetni.

Angyalföld is szigorít

Bár ott már most is minden parkolóhely fizetős, így is problémát jelent a lakóknak a parkolás. A legtelítettebb helyeken az önkormányzat kizárólagos lakossági parkolóhelyeket alakított ki. Az újlipótvárosi parkolóhelyek 30 százalékán, körülbelül 1900 helyen minden nap 18 és 7 óra között csak a lakossági parkolási engedéllyel rendelkezők tehetik le az autót. 7 és 18 óra itt is leparkolhatja bárki az autóját, ez azonban csak az első órában lesz olcsó mulatság. Szeptembertől ugyanis Újlipótváros is A zónás lesz: 8 és 18 óra között 600 forintot kell fizetni óránként.

Zugló is változtat

A zuglói önkormányzat a Fogarasi út – Nagy Lajos király útja – Kerepesi út által bezárt háromszög területét teljesen fizetőssé teszi ősztől. Ők már megkapták ehhez a Fővárosi Önkormányzat jóváhagyását. A zuglói zóna belső része a B típusba tartozik majd, tehát reggel 8-tól este 8-ig kell számolni a 450 forintos óradíjjal. A külső rész – beleértve az Örs vezér terét és a Fogarasi út – Nagy Lajos király útja – Kerepesi út környékét – az olcsóbb, C zóna lesz, ott 8 és 18 óra között 300 forintot kell fizetni óránként.

Következik: Kőbánya

Kőbányán fizetős lesz fizetős lesz a Kőrösi Csoma Sándor út mentén több terület, a Bajcsy-Zsilinszky kórház tágabb környezete, a teljes Gyárdűlő (az Üllői út, a Népliget mellett futó vasútvonal, a Kőbányai út és a Száva utca által határolt terület) és a Laposdűlő teljes területe (a Hungária körút – Kőbányai út – Pongrácz út háromszögben minden, beleértve a Hős utcát is.) Az Üllői út mentén fekvő parkolási zónában jelenleg 175 forintot kell fizetni óránként, szeptembertől 200 forintra módosul az óradíj.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top