nlc.hu
Otthon
Hiába van napelem, nem működik négy iskolában

Hiába van napelem, mégsem működik négy iskolában

250 millió forintból 15 iskolában végeztek energetikai korszerűsítést a kisvárdai tankerületben, az RTL mégis talált négy olyan iskolát, ahol gyakorlati hasznuk nincs az elemeknek.

A 2019-ben végrehajtott, teljes mértékben európai uniós támogatásból finanszírozott projekt során az intézményekre napelemeket szereltek fel, ám a Házon kívül stábjának a tuzséri iskola egyik alkalmazottja azt mondta, hogy tudomásuk szerint sosem termeltek áramot a napelemek, írja a 24. Pedig a tankerületi források szerint az iskola villanyszámlája az elmúlt két évben több mint 4 millió forint lehetett, a napelem működésével több mint 1,25 millió forintot is spórolhattak volna.

napelemet tesznek fel a tetőre

Fotó: Getty Images

 Az RTL-nek a tankerület elismerte, hogy 11 iskolában kiválóan működnek a napkollektorok, négy intézményben viszont még nem. Ennek oka, hogy a szakértő a felszerelés, az áramszolgáltatónak történő bejelentés, a szolgáltatói szerződés módosítása már három éve húzódik.

A tankerület úgy reagált, hogy a koronavírus-járvány akadályozta az engedélyeztetést, azonban az RTL birtokába jutott műszaki átadás-átvételi dokumentumok szerint a tarpai iskolában 2019. június 21-én, a másik három intézményben novemberben adta át a kivitelező a napelemes rendszert, vagyis több hónappal a járvány miatti lezárások előtt. Az Opus Titász áramszolgáltató elmondta, hogy ezeknél az iskoláknál előfordult, hogy „hiányos, téves igénybejelentéseket” adtak be, vagy be sem fejeződött az a folyamat, ami ahhoz kell, hogy a hálózatra lehessen kötni az épületeket.

Az RTL azt is írja, hogy a napelemek telepítését egy kis betéti társaság nyerte el 250 millió forintért úgy, hogy korábban nem volt tapasztalata ilyen munkában. A cég vezetője azt ígérte, nyilatkozni fog, ám később letiltotta a tévé riporterének számát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top