A csütörtöki kormányinfón a pedagógusoknak ígért béremelés mellett a napelemekkel kapcsolatos szabályozásról is szó volt. A témakör egyre több háztartás érint, ugyanis a rezsicsökkentés csökkentése után ugrásszerűen megnőtt a napelemek iránti érdeklődés. Eddig egy háztartás betáplálhatta a fel nem használt energiát a hálózatba, a jövőben azonban erre már nem lesz lehetőség az új csatlakozók számára.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: a magyar villamosenergia-hálózat egy nagyobb, költséges felújításig nem tud több energiát befogadni, ezért
felfüggesztik a betáplálási kötelezettséget.
A befogadott igények esetében, illetve azoknak, akik már a hálózatban vannak a szabályozás nem változik, de „a még elő nem jegyzett”, be nem nyújtott igények kapcsán változtatnak.
Vagyis aki ezt követően napelemet telepít, az csak a saját háztartásában tudja felhasználni a napenergiát. A döntés annyiban könnyítést jelent, hogy egyszerűbb lesz az eljárás, mert nem kell a szolgáltató engedélye, bár ez valószínűleg nem fog sokakat vigasztalni.
A miniszter azt elismerte, hogy a betáplálás felfüggesztése a háztartásoknál a megtérülését lassítja, mert az energiafelhasználás időpontját az energia megtermeléséhez kell időzíteni, ha valaki nem ehhez időzíti, akkor akkumulátort kell vennie, ez pedig drágább beruházást is jelent.
Gulyás azt mondta, ha az uniós forrásokból megvalósul a hálózatfejlesztés, akkor ismét lehetővé teszik a betáplálást.
(MTI/nlc)
(Kiemelt kép: Pixabay)