A Blikk írta meg a kilencven éves Aranka történetét, aki kilakoltatási per miatt jár a bíróságra. Az idős asszony és lakótársai egy pusztuló budai házban élnek, a már 15 éve nem működő Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet területén.
Aranka néniről az RTL Házon kívül című műsorában hallhattunk először.
Az idős, nehezen mozgó asszonyt ki akarják lakoltatni abból a lakásból, amelyben 30 éve él.
Aranka néni az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben ismerkedett meg azóta elhunyt férjével. A férfi szülei ott dolgoztak, és ott is éltek, a fiuk is ott született. A kórház férfi és női szárnya között, az irodák mellett alakítottak ki szobákat, közös fürdőszobával, ott éltek. Aki dolgozott, az férőhelyet kapott.
Az asszony azt mesélte, hogy amikor a házuk helyére került a kórház konyhája 30 évvel ezelőtt, Aranka családja a szomszédos telken kapott lakást, abban a házban, amit kifejezetten az OPNI dolgozóinak építettek. Most a házban lakó nyolc családot kiköltözésre szólították fel, több mint tíz évvel azután, hogy az OPNI bezárt. Azzal indokolták, hogy megszűnt a jogviszonyuk. A Blikk azt írja, hogy közben a terület átkerült a Külügyminisztériumhoz, pontosabban a hozzá tartozó Közép-Európai Oktatási Alapítványhoz. Egy nemzetközi elitiskolát szeretnének az OPNI-ból kialakítani, amit tavaly nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánított a kormány.
A II. kerület polgármestere szerette volna, ha a lakások a kerülethez kerülnének, erről tárgyalt is a külügyminiszterrel. Őrsi Gergely szerint a tárgyalások jól haladtak, ám mégis újraindultak a kilakoltatási perek. Aranka néni azt mondta a tv stábjának, hogy nincs hova menniük.