Szerencsére senki nem sérült meg, de jelentős anyagi kár keletkezett szerdán Kolozsváron, amikor a Honvéd (Dorobanților) sugárúton bontásokat végző munkások nem vették észre, hogy az éppen ledózerolásra ítélt fal mögött autók parkolnak – számolt be az esetről a Főtér.ro. A bontás közben a falból származó törmelék három kocsit rongált meg.
A gondatlanságból fakadó balesetért a kotrógép vezetője tehető felelőssé, a kocsitulajdonosoknak azt tanácsolja a rendőrség, a történtek miatt kérjenek kártérítést.
A cikk szerzője hozzátette azt is, hogy az mindenesetre nyugtalanító, hogy városban, ahol szinte nap mint nap bontanak valamit, a munkások még azt sem nézik meg, hová dől a fal.
Mint ismert, Budapesten idén júniusban több száz kiló törmelék hullott az utcára, miután bontás közben leomlott egy ház tetőszerkezete az Ó utca és Jókai utca sarkán. Az esetben egy ember, a Budapesti Operettszínház balerinája sérült meg súlyosan. A fiatal nő gyógyítása az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben folytatódik.