nlc.hu
Otthon

Kolozsváron leomlott egy fal

Úgy bontottak, hogy nem nézték meg, mi van a fal mögött

Szerencsére csak három autó bánta a szakemberek kontárságát.

Szerencsére senki nem sérült meg, de jelentős anyagi kár keletkezett szerdán Kolozsváron, amikor a Honvéd (Dorobanților) sugárúton bontásokat végző munkások nem vették észre, hogy az éppen ledózerolásra ítélt fal mögött autók parkolnak – számolt be az esetről a Főtér.ro. A bontás közben a falból származó törmelék  három kocsit rongált meg.

Téglafal.

(Fotó: Pixabay)

A gondatlanságból fakadó balesetért a kotrógép vezetője tehető felelőssé, a kocsitulajdonosoknak azt tanácsolja a rendőrség, a történtek miatt kérjenek kártérítést.

A cikk szerzője hozzátette azt is, hogy az mindenesetre nyugtalanító, hogy városban, ahol szinte nap mint nap bontanak valamit, a munkások még azt sem nézik meg, hová dől a fal.

Mint ismert, Budapesten  idén júniusban több száz kiló törmelék hullott az utcára, miután bontás közben leomlott egy ház tetőszerkezete az Ó utca és Jókai utca sarkán. Az esetben egy ember, a Budapesti Operettszínház balerinája sérült meg súlyosan. A fiatal nő gyógyítása az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben folytatódik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top