Rázúdult a népharag a nőre, miután elárulta, mosogatógépben mossa a WC-kefét

nlc | 2023. Január 01.
A kommentelők nagy része teljesen kiakadt egy brit nő bejegyzésén, miután elárulta, hogy a mosogatógépben mossa a WC-keféjét.

Egy brit fórumon osztotta meg különös “házi praktikáját” egy nő, aki elárulta, hogy a WC-kefét a mosogatógépben mossa.

(Fotó: Getty Images/Johner Images)

„Csak beraktam a kefét és a tartót egymagában egy programra. Úgy veszem ki, mintha új lenne….Egy barátom beugrott ma reggel kávézni, én pedig kinyitottam a mosogatógépet, hogy kivegyek néhány bögrét, de elfelejtettem, hogy tegnap este betettem a WC-cuccokat. A barátom teljesen kiakadt, azt mondta, hogy ez teljesen undorító, és újra kimosta a bögréket, amiket akkor vettem ki a konyhaszekrényből, ÉS forrásban lévő vizet öntött rájuk, mielőtt megengedte volna, hogy elkészítsem a kávéját!” – mesélte történetét nő, aki nem értette barátja reakcióját. Az internet népe azonban hasonlóan az ismerőshöz, ugyancsak kiakadt, és nem kímélték hozzászólásokkal a brit háziasszonyt.

– “Ez teljesen undorító, én a barátoddal vagyok”

– „Tudod, hogy az első öblítés a mosogatógépben újrahasznosított víz? Tehát a kakiban mosod az edényeidet.

Kapta a nő a megjegyzéseket a nagy többségtől. Volt azonban, aki megvédte: “Hát, jól van. A barátom is ezt csinálta, és még mind a ketten élünk. Ráadásul azóta is a barátom” – mondta egy hozzászóló.

Ti mit gondoltok?

via

Exit mobile version