nlc.hu
Otthon

Idegennel egy házban

Egy idegennel élt egy házban, és nem is tudott róla

Egy jó horror alapsztorija is lehetne, ami az albérlőkkel történt.

Akár egy horrofilm alapját is adhatná a történet, ami egy ausztrál nővel esett meg. A TikTokon közzétett sorozatában mesélte el, miként jött rá, hogy egy idegen a garázsában él, írja a New York Post nyomán a 24.hu.

Kate Dood a lakótársával egy furcsa véletlennek köszönhetően tudták meg, hogy egy idegennel éltek együtt.

Épp költözni készültek, amikor a barátnője szólt neki, hogy pakolja össze a holmijait a garázsban is, mert tele van kacatokkal. Ez azért volt furcsa Dood számára, mert ő soha semmit nem vitt le oda. Ahogy a lakótársa sem.

A garázsban váratlan látvány tárult a szemük elé: ott voltak az illetéktelen behatoló papucsai a kanapé alatt,  valamint egy hálózsák is. Emellett számtalan más jel is arra utalt, hogy valaki itt él. Azonnal értesítették a rendőrséget, és a birtokháborító illetőnek is hagytak egy üzenetet a garázson, hogy szedje össze a cuccait és költözzön ki. Másnap meg is találta azt, majd elrohant a helyszínről. Ekkor látták először és utoljára, de ami nagyon furcsa volt nekik, az az, hogy milyen divatosan volt felöltözve a nő, és nem úgy tűnt, mintha átmeneti lakhelyre szorult volna.

@thelovedupco Replying to @ℤ𝕒𝕚𝕟𝕒 ♥︎ ♬ original sound - KATE DOOD (The Loved Up Co)

Talán ennél is hátborzongatóbb, amikor zuhanyzóban lévő hajcsomókból fedezte fel a nő, hogy egy idegen él a házában.

egy ház garázsa

Hasonló garázsban húzhatta meg magát a jól öltözött nő (Fotó: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top