A TikTok felületén mindenre is vannak trükkök, vagy úgynevezett hack videók – ez alól pedig a kertészkedés sem kivétel. Egy futótűzként terjedő füvesítési tipp már több ezer videónál jár, a módszer pedig állítólag tökéletes arra, hogy a foltokban kikopott pázsitba új életet leheljünk.
A hack lényege, hogy egy vödörben keverjünk össze vécépapírt, vizet és fűmagot, míg egy egységes, pépes masszát nem kapunk. Ezután a keveréket öntsük ki a földre azokon a helyeken, ahol dúsabb füvet szeretnénk. A TikTok-kertészek szerint már egy hét elteltével észrevehetők lesznek az apró fűszálak, amik a masszából bújtak ki.
Az ötlet alapját egyébként egész egyszerűen az adja, hogy a vécépapír valamivel jobban megköti a nedvességet, mint simán a föld, így elősegíti a fűmagok kicsírázását is.
Az már egy másik kérdés, hogy jó ötlet-e kemikáliákkal fehérített vécépapírt a talajra tenni, illetve, hogy amikor 100 forint fölött van egy tekercs ára, biztos, hogy erre akarjuk-e használni az értékes papírt.
Így éleszd újra a gyepet tavasszal
Füvesíteni tavasszal és ősszel is lehet, de a szakértők többsége az utóbbit javasolja, mert ilyenkor a talaj melegebb és nedvesebb, ami elősegíti a csírázást. Ha tavasszal szeretnénk valamit tenni a füvünk szépségéért, akkor a BBC Gardener’s World szerint ezt a néhány egyszerű lépést alkalmazzuk:
1. Gyepszellőztetés
Ennek a feladatnak az a lényege, hogy levegőt juttassunk a talajba, ezzel megakadályozva a vizesedést. Ez különösen fontos, ha a gyepet a tél folyamán heves esőzések sújtották. A művelet elvégezhető egy vasvillával, amit körülbelül 15 centinként a talajba döfünk, de vannak erre a célra kialakított, speciális fűszellőztető gépek is.
2. A fű szegélyeinek formára igazítása
A tél folyamán előfordulhat, hogy a fű túlnőtt a szegélyeken: itt az idő visszaterelni őket. Ezt egy kapával vagy ásóval könnyen megejthetjük. Bár szemmértékkel is kimérhetjük, hogy honnan kell kikapálni a füvet, a szaklap szerint pontosabb végeredményt kapunk, ha egy deszkához igazítva végezzük a műveletet.
3. A gyep átgereblyézése
Egy lombsöprű segítségével fésüljük át a füvet, hogy megszabadítsuk minden levélmaradványtól és mohától, ami ránőtt a hideg időszak alatt.
4. Trágyázás
Tápláljuk a füvet gyeptrágyakeverékkel, ami elősegíti a tápanyagok tökéletes egyensúlyban tartását. Ahogy a nutriensek a szezon hátralévő részében lassan felszabadulnak, úgy lesz a fű egyre zöldebb. Az extra táplálás elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyepünk kibírja a nyári terhelést. Mérjük le a trágyázni kívánt területet és hozzá viszonyítva a gyeptrágya mennyiségét is, utána pedig szórjuk el egyenletesen a talajon.
5. Locsolás
Ha megvagyunk a trágyázással, alaposan locsoljuk meg a füvet, hogy a tápanyagok bejussanak a talajba.
Ezután már nincs is más teendőnk, mint várni, és néhány hét után gyönyörködni a friss és dús füvünkben.