A Pénzcentrum szúrta ki, hogy Rubik Ernő II. kerületi otthonának árát lejjebb vitték. A luxusingatlant jelenleg 303 millió euróra tartják, ami nagyjából 1 milliárd 238 millió forintot jelent, de ez már az árcsökkentett változat, derült ki a hirdetésből. A jelenlegi tulajdonos 500 milliót engedett az árból, ami nem kis összeg.
A bűvös kocka atyjának egykori otthona 2021-ben került a lakáspiacra, akkor még 1,7 milliárdért adták, idén májusban is megközelítette a 2 milliárdot, így ehhez képest most jutányos áron lehet hozzájutni.
A hirdetés egyetlen szépséghibája, hogy az ingatlanos az hirdetés olasz részében elfelejtette átírni az összeget, ott továbbra is a 4,9 millió euró szerepel, azaz a mai árfolyamra számolva 1,8 milliárd forintot jelent.
Azt azért hozzá kell tenni, hogy a háromszintes ingatlan alapterülete 800 négyzetméter és 2019-ben teljes körű felújításon esett át. Hat hálószoba, öt fürdőszoba, három autónak elegendő garázs, medence, valamint wellness részleg is található benne. Ráadásul paradicsomi környezetben helyezkedik el, egy 5000 négyzetméteres ősfás park gondoskodik a kíváncsi tekintetek távoltartásáról.
Ha érdekel a hirdetés, itt tudod megnézni az ingatlan képeit.