A száz grammnyi fű és minimális kokain miatt többek szerint rendőrségi besúgó segítségével, fél évre előzetesbe vágott Herczeg Zoltán divattervező jelenleg házi őrizetben van. Hetente mindössze két órára hagyhatja el lakását. Kényszerű fogsága ellenére sem vesztette el azonban érdeklődését a közügyek iránt.
A klímaváltozás hatásainak kivédése
már letartóztatása előtt is foglalkoztatta, emiatt is alapította meg a Kék Mozgalmat. Most konkrét terveiről tett ki bejegyzést közösségi oldalára:
“Fél évnyi, érdemi információktól való elzárás után azt vettem észre, szemmel láthatóan megsokasodtak az igen sanyarú emberi jövőt pusztán néhány évtizedre előrevetítő, ijesztő jóslatok száma. Stumpf-Bíró Balázst, Gelencsér Andrást vagy Szalóczy Zsoltot hallgatva olyan érzésem támad,
mintha magam körül a Ne nézz fel! című hollywood-i paródiát látnám,
csak sajnos élőben. A vészjósló tények és tendenciák tudatában a modern ember és társadalom mit sem törődik végzetével, fogyaszt, zabál, utazik, vásárol, szennyez, tehát tovább pusztít, mégis gondtalan, felhőtlen.
Véleményem szerint ennek igen rossz vége lesz, és bőven megéljük mi is. Egyetlen módon lehet védekezni ellene: egyénileg, kisközösségileg. Ha a teremtő természettel összefogva magamnak, magunknak termeljük meg az élelmiszert, az energiát, a vizet, tiszta levegőt, és borzasztóan vigyázunk rá, ez lép elő első prioritássá. Ezt a mai,
legmodernebb technológiákat a legősibb, paraszti módszerekkel ötvözve
látom elérhetőnek. Még. Amíg lesz hozzá elég nyersanyag és energia. Aztán majd nem lesz. Késő lesz. Mert elfogy. És ezen az MI mit sem segít majd.
Tehát most kezdek felkészülni a brutális Mad Max jövőre. Ökofarmmal, biodinamikus gazdálkodással, reziliens, tehát kb. nulla külső energiaigényű házzal, gondos, tudatos tervezéssel és gazdálkodással, egyszóval fenntartható önellátással. Ezt mondják a tudósok is, kb. ez lesz a jövő, részint vissza a múltba.
Vége az aranykornak. Ennyi volt, felzabáltuk a jövőt.
Nézz fel végre!
Ehhez a gondolatisághoz keresek majd társakat, partnereket egy Dunakanyar környékén létrehozandó ökofarm építésében, mely kb. tíz család számára biztosít majd megélhetést, jövőt, bőséget, jólétet, már ami akkor fog jólétnek számítani. Jól létnek. Egész más lesz, mint a mai. Tele új kihívással. Szuper lesz, mert kreatív, innovatív. És melós, tehát örömteli.
Hamarosan jövök a részletekkel, ha a sors is így akarja.
Ill. a T. Bíróság.”