Mentősök, majd rendőrautók érkezésére figyeltek fel egy III. kerületi utca lakói, majd látták, ahogy egy férfit bilincsben vezetnek el egy környékbéli házból. A környék lakói azt sejtették, hogy az ebben az időszakban sajnos megszokott konfliktus alakult ki a kukások és a lomizók között, ám ez a helyzet most minden volt, csak nem szokásosnak mondható. A kukásokra ugyanis légfegyverrel kezdtek lövöldözni – derült ki az RTL Híradó riportjából.
Az eset még péntek reggel történt, amikor a kukások a lakók által összegyűjtött lomokat próbálták eltakarítani. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hogyan alakult ki a konfliktus, de az biztos, hogy lőni kezdtek rájuk, és ketten is megsérültek: a légfegyverrel egyiküket a hátán, a másikat a nyakán találták el. Mindkettejüket a kórház sürgősségi osztályára szállították. Szerencsére a sérüléseik csak könnyebbek voltak, és azóta már mindkettejüket hazaengedték.
A kiérkező rendőrök egy középkorú férfit alsónadrágban megbilincselve szállítottak el a lövöldözés helyszínéről. Az 55 éves feltételezett elkövetőt garázdaság miatt hallgatták ki, majd kezdeményezték az előzetes letartóztatását – közölte erről a rendőrség. A környékbéliek szerint a férfival és élettársával már többször volt komoly gond, időről időre előfordult, hogy rendőröket kellett kihívni rájuk.