December első hétvégéjén meghallgathatjuk az Eszterlánc zenekart, Németh Jucit, illetve G. Szabó Hunort és persze a Mikulás is fellátogat a Tetőkertre. Ezenkívül a karácsonyig tartó programsorozaton lesz még kézműveskedés, meseolvasás, mézeskalács-díszítő workshop és élőzenei koncertekből sem lesz hiány. A gasztronómia szerelmeseinek a Tetőkert december 16-án különleges programmal készül, ahol a Vegán Christmas keretein belül különböző karácsonyi finomságokat kóstolhatunk. Az adventi időszak a Buborék együttessel és a Valami Swing koncertjével zárul, a Winter Wonderland azonban a két ünnep között is, egészen december 31-ig várja a látogatókat.
A közkedvelt jégpályát idén is ingyenesen használhatják a 10 éven aluli gyermekek, valamint azok, akik felmutatják érvényes VI. és XIII. kerületi lakcímkártyájukat. A 10 éven felüli érdeklődők 1500 forintért válthatnak jegyet, az összeget a Westend rögtön vissza is adja egy levásárolható ajándékkártyán. A pályára érkezhetünk saját korcsolyával, de a helyszínen is bérelhetünk 1200 forintért. Körhinta nélkül sincs Winter Wonderland, így a közkedvelt játék idén is várja a kisebbeket. A körhinta használata szülői felügyelethez kötött és díjmentes a Westend mobilapplikációban található kupon bemutatásával.
A látogatóknak szánt programokon túl a Winter Wonderland cégeknek és csapatoknak is remek lehetőséget kínál egy közös ünneplésre vagy csapatépítőre. Ha nincs meg az évv égi koccintás helyszíne, akkor a Tetőkert biztosan jó választás, hiszen az itt megrendezett évzáró buli mindenkinek kedves emlék lesz. A rendezvényhelyszín ingyenesen látogatható, a Winter Wonderland by Westend nyitvatartásáról és programjairól itt olvashattok részletesebben.